2007. december 24., hétfő

Karácsony - mégis

Mégis írok. Ezzel a képpel kívánnék mindenkinke boldog, békés Karácsonyt!
Remélem az Ünnep mindenkinek úgy telik majd, ahogyan eltervezte. Jut idő pihenésre, rokonokra és vidámságra is.
(c) 1999-2007 Index.hu
Portugália: Tizenötezer Mikulás felvonulása Portóban, december 16-án.
fotó: AFP Miguel Riopa

2007. december 21., péntek

Karácsonyi visszaszámlálás

Kedves Barátaim!
A következő napokban karácsonyi teendőimmel és a családdal leszek elfoglalva, ezért a blog is kicsit szünetel. Szeretnék viszont minden kedves olvasómnak
Boldog és békés Karácsonyt kívánni!

2007. december 16., vasárnap

Kísérletek kólával - oldja a fogat?

Először szerettem volna valami adventi bejegyzést tenni. Gondoltam egy gyertyás kísérlet pont megfelel. Találtam is egy érdekeset: hogyan oltunk el egy gyertyát kólával! De a szerző másik videója még érdekesebb, ahol a kólás dobozt instabil egyensúlyi helyzetbe állítja.

Erről pedig eszembe jutott, hogy régen terjedt egy olyan városi legenda, hogy a kóla oldja a fogat. Történetesen éppen egy gyerekeknek tartott nyári táborban vettem részt, és szerencsére éppen kiesett egy tejfog! Nem is kellett több, beleraktuk egy pohár kólába. És vártunk. Vártunk egy napot. Kettőt. Hármat. Nagyon jó volt látni, ahogy a kisiskolások, amikor éppen eszükbe jutott a fog, odamentek a társalgóban biztonságosan elhelyezett pohárhoz, és megnézték. Sajnos nekem előbb el kellett mennem, de a tábor végéig a kólában érlelődött a kísérleti tejfog, ami végül csak megbarnult, de azt rendesen - a táboros fotók tanúsága szerint - de nem veszített a keménységéből. Tehát ezt a legendát megcáfoltuk. Akár lehettünk volna Mítoszrombolók is.
Azért hozzáteszem, nehogy azt gondolja a kedves olvasó, hogy most már aztán nincs semmi akadálya, hogy vödörszám igyuk a kólát, hogy én személy szerint évente kb 2 dl kólát iszom meg, és mint minden cukros ital, szerintem ez is nagyon káros az emberi szervezetre. De azért akármilyen káros, azért nem oldja a fogakat!

Szerencsére másnak is eszébe jutott már ez a kísérlet. Az alábbi képen 4 hét ázás után az eredményt lehet látni. A bal felső fogtól elindulva az óramutató járásával megegyezően a fogakat rendre Tropicana narancs lébe, Nesquick csokis italba, valami klóros tisztító folyadékba, Gatorade vegyes gyümölcslébe, Snaple jeges teába és Coca-Colába rakták. A tisztító folyadékos kettétört, és a legfeketébb a kólás lett.

2007. december 12., szerda

Fejszámoló művész

Rádióban, tévében hallottam az alábbi hírt. Az MTI jelenti:

72,4 másodpercre javította saját gyökvonási rekordját Alexis Lemaire 27 éves francia fejszámoló művész: ennyi idő alatt számította ki papír és ceruza, és minden más segédeszköz nélkül egy 200 számjegyű szám 13-ik gyökét.

Az eredmény egy 16 jegyű szám: 2 397 207 667 966 701. Az eredeti számot találomra egy számítógép választotta ki, de azt nem ismertette a rekordról beszámoló AFP hírügynökség, mivel túl hosszú lett volna. (Megj.:

Alexis Lemaire a mesterséges intelligenciából készül doktorátusra Reims városának egyetemén. A fiatalember évek óta gyakorolja a 13-ik gyök kiszámolását. Amikor először próbálkozott vele, még csaknem egy óráig tartott a művelet, csütörtökön New Yorkban felállított új rekordja 72,4 másodperc volt. Ezzel 5,6 másodpercet javított idén felállított korábbi gyökfejszámolási csúcsán.
(mti/afp)


Lamaire fejszámolás közben egy francia műsorban.  Lamaire azt mondja, hogy egyáltalán nem nehéz a művelet, mert kifejlesztett egy technikát, amivel egy mátrix szerűségben tárolja a hosszú részszámításokat. És csak azt kellett fejleszteni, hogy ezeket a hosszú számokat gyorsan fejben tudja tartani.

Lamaire oldala a Wikipedián.

2007. december 5., szerda

A Holland Télapó



A holland gyerekek úgy tudják: Szent Miklós Spanyolországban él hű szolgájával, Fekete Péterrel. Hollandiába novemberben érkeznek egy nagy hajón. Szent Miklós a gyerekek jó- és rossz cselekedeteit jegyzi föl egész éven át, s buggyos nadrágban járó inasa ezalatt az ajándékokat készíti össze számukra. Az inas arca csupa korom, mert ő juttatja el a kéményen át az ajándékokat a gyerekekhez december 5-én este, amit december 6-án reggel találnak meg a gyerekek.

Hollandiában Szent Miklós neve: Sinterklass. Amikor a hollandok betelepültek az Egyesült Államokba, ez a név Santa Clausra változott,- Szent Miklósból Télapó lett.

Minden évben máskor érkezik meg Sinterklaas Spanyolországból. Külön erre a célra gyártott naptárban meg lehet nézni, hogy abban az évben ez mikor lesz. Idén ez november 17-én volt. A tévében (manapság) először megnézik gyerekek, hogy a hajó megérkezik Spanyolországból, majd kisietnek az utcára, ahol egy nagy lovaskocsin, vagy fehér lovon halad át a falun-városrészen. Közben pepernooten-ket (pepernootjes) dobál, ami finom gyömbéres süti.

Ezután minden nap történik valami a Sinterklaas-szal, amit persze a híradó is bemond. Szent Miklóst és Fekete Pétert a polgármester és a királynő is fogadja. Elveszik a szán, megbetegedik a Zwarte Piet, meg ilyenek.

Nekem rettenetesen tetszik, hogy ez ennyire központi. Mint általában minden Hollandiában, ami gyerekekkel kapcsolatos, nagyon profin meg van szervezve. Lehet kapni Zwarte Piet csomagot, így mindegyik ugyanúgy néz ki. Nem zavarodik össze ez a szegény gyerek. Ha már kitalálunk egy mesét, akkor az legyen professzionális! És ebben tényleg profik a hollandok. Mondjuk náluk a Karácsony nem akkora ünnep, mint ez, de akkor is sokkal emberibb, gyermekközelibb, és nem annyira az ajándékok ész nélküli vásárlásán van a hangsúly. Nagyon szeretem ezt a hozzáállást!



2007. december 2., vasárnap

A Paksi atomerőmű működése - érthető flash

Néhány éve a Paksi atomerőmű készített egy jó kis flash-t, ami lépésről-lépésre megismertet minket az atomerőmű működésével. Ha esetleg valakit jobban érdekel, esetleg kiselőadást készít, akkor érdemes megnézni. Tényleg jó. Én mindig levetítem az osztályban.
UPDATE: a flasht eltávolították. Helyette viszont találtam szimulátorokat: ezt és ezt.

2007. december 1., szombat

A legidősebb működő villanykörte

livermori tűzoltóságon találhatjuk. 1901-ben szerelték fel. Túlélte a tűzoltóság 1937-es felújítását, bár akkor kb egy hétig lekapcsolták. "Életének" első 75 évében közvetlenül a 110 V-os hálózatba volt kötve, majd rákötötték a tartalék generátoros áramkörre, ami áramkimaradás esetén is ad áramot. 1976-ban a kapitánysággal együtt költözött a 6-os számú tűzoltóságra, az East Avenou-ra, Livermoreba, Kaliforniában. Azóta egyébként 120 V-ról működik.

A világon a legidősebb, 106 éve folyamatosan égő villanykörtéjét

A Guinness Rekordok könyvébe is bejegyezték, mint a legrégebben működő villanykörte.

Saját honlapja van. Sőt mi több webkamerát is ráálítottak, hogy nyomon követhessük, hogy ég-e még az égő.

2007. november 29., csütörtök

Pánik - mértékegység - óraszámcsökkentés

Mekkora pánikot okoz, ha valaki összekeveri a mértékegységeket?

Tévedés következménye a lőrinci horgásztó nehézfémszennyezésének mértékéről napvilágot látott hír, mert a város vezetői összecserélték a mértékegységeket, mondta Jánosi László, a Fidesz helyi önkormányzati képviselője. A település polgármestere, Víg Zoltán elismerte: laikusként nem fedezte fel "a mértékegységeken alapuló tévedést".

Egy magáncég által készített vizsgálati anyagban a víz literjének nehézfémtartalmát mikrogrammban adták meg, miközben az egészségügyi határértékek meghatározására a miligramm/litert használják a jogszabályok, közölte Jánosi László."

Eztán persze folytatódik a cikk, hogy ki kit jelent fel pánikkeltésért meg ilyen (sajnos az itthoni politikában) megszokott dolgok. De nekem ez a hír meg egy másik, nekem sokkal fájóbb dolog összekapcsolódni látszik.

Ugyanis az Oktatási Minisztérium éppen most készül a középiskolákban a természettudományos tárgyak óraszámainak csökkentésére. Úgy látszik a mértékegységek átváltása a különféle döntési helyzetben lévő, vezető embernek probléma, de jövőbeli nagyjaink még ennyit sem fognak tudni. Nem irónikus egy kicsit?!

Tiltakozás a fizika kerettantervi óraszámok csökkentése ellen.


Írd alá, hátha számít.

2007. november 27., kedd

Az emberi hülyeség....és mégis van kereslet

Egy reklámból idézek : "...legyen emlékezetes a Karácsony! 800 000 Ft már havi 15918 Ft-tól..."

Hát igen. Ez valóban emlékezetes lesz.
84 hónapon keresztül, azaz 7 éven keresztül fizetni AZT az emlékezetes Karácsonyt.  És van rá kereslet. Tényleg erről szól a Karácsony?!  Vagy csak nekem nem? 
Hát mindenkinek hajrá, akinek ez kell...

2007. november 25., vasárnap

Csalóka szem: mozog vagy nem?

Fókuszálj valamelyik fekete pontra. Forog vagy sem a kép?
Még több optikai témájú oldal és egy tematikus optikai csalódásos oldalt találhatsz itt.

2007. november 23., péntek

Részecske vagy hullám?

Az alábbi kis rajzfilmben először kis labdákat lövünk egy résen keresztül, majd két résen keresztül. Majd ugyanezt elvégezzük vízhullámokkal is. Aztán pedig jön az elektron, és a nagy kérdés: részecske vagy hullám?

2007. november 12., hétfő

A kísérletező diák

Hát így kell fizika házit írni!!! :) Minden tanár álma a kísérletező diák! De szép lenne!Minden tiszteletem a film alkotóinak. :) Igazán jól kezdődik ez a mai nap. Jót nevettem. Gondoltam veletek is megosztom.

2007. november 11., vasárnap

Péntek délután

A "Mit csináljunk az új évben?" bejegyzésnél írtam, hogy a Bolyai János Matematikai Társulat Ifjúsági Matematikai Köre rendkívül érdekes témákról tart előadást havonta.

A következő ülését 2007. november 16-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel tartja a
Berzsenyi Dániel Gimnáziumban (Bp., XIII. ker., Kárpát utca 49-53.).

Az ülésen Pelikán JózsefVariációk egy Fibonacci témára" címmel tart előadást.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2007. november 8., csütörtök

10 mód a Föld elpusztítására

A Live Science oldalán 10 különböző módot olvashatsz, ahogyan el lehetne pusztítani a Földet.

A cikket Sam Hughes írta. Kicsit nehéz szöveg, de szerintem érdemes átrágni magad rajta. Ahogy az eredeti oldalon írta, nem olyan könnyű tényleg elpusztítani a Földet, bár sok film és regény megjósolta már. Persze szerintem sokan a Földön élő emberiség elpusztítását egyenlőnek tekintik a Föld elpusztításával, de Sam Hughes most tényleg csak olyan módokat gyűjtötte össze, ahogyan a 5 973 600 000 000 000 000 000 tonna vasat tartalmazó bolygót olyan állapotba lehet hozni, amit már nem hívnánk bolygónak. Természetesen minden esetben feltünteti ötletadóját. Sokak örömére a tízes listába bekerült a Galaxis útikalauz stopposoknak Douglas Adams-től.

2007. november 1., csütörtök

Baba könyv - Szavazás

Ez az egyik oldal a kisfiúnk babakönyvéből. A könyvecskét nagyon szereti: még csak gyömöszköli, szájába tömi, lenyálazza, azaz ismerkedik vele, a saját kis módján. De én már azon gondolkodom, milyen lesz, ha majd beszélgetünk is róla. Nézd meg jobban a képet! Mit veszel észre?

Nekem hiányzik a nulla a telefonról. Nehéz úgy telefonálni, hogy nincs nullánk. Én személy szerint egyébként is fontos számnak tartom.
Komoly vitánk van ez ügyben a párommal, hogy most kell-e a nulla egy kisgyereknek vagy sem. Mert ugye a kisgyereket nem úgy tanítjuk számolni, hogy "nulla - rötyög a hulla, egy - megérett a meggy, kettő - csipkebokor vessző stb...". De ha már számokról lesz szó, nem hiszem, hogy meg tudnám állni, hogy ne meséljek a nulláról.
Lehet, hogy ezt tényleg csak most gondolom így, és 1-2 év múlva rájövök, hogy nehéz fogalom a nulla egy ilyen pici gyereknek, és elég lesz azzal később megismerkednie. Mert tényleg nehéz fogalom.

Nem tudom. Kíváncsi vagyok a véleményedre! Te mit gondolsz? Szavazz, kommentelj!


Te megtanítanád/megtanítottad a nullát pici gyermekednek?


Igen.
Nem.


(View Results)

Create a Poll

2007. október 27., szombat

Agyteszt 2

Ez az egyik kedvencem!
  1. Ülj le kényelmesen egy székre.
  2. Forgasd a jobb lábfejedet az óramutató járásával megegyezően. Ne hagyd abba.
  3. Miközben forgatod a lábfejedet, a jobb kezeddel (mutatóujjaddal) írj egy 6-ost a levegőbe!
Most végezd el így:
  1. Forgasd a jobb lábfejedet az óramutató járásával ellenkezően. Ne hagyd abba.
  2. Miközben forgatod a lábfejedet, a jobb kezeddel (mutatóujjaddal) írj egy 6-ost a levegőbe!

Sikerült?
Igen.
Nem.

(View Results)
Create a Poll


2007. október 26., péntek

A jobb vagy bal agyféltekét használod? - Teszt


Orsi látott egy érdekes cikket a The Daily Telegraph-on, és elküldte nekem. Szerintük ez a kép segít eldönteni, hogy inkább a jobb vagy a bal agyféltekét használod. Figyeld meg a táncost! Merre forog: az óramutató járásával megegyezően, vagy ellentétesen?

Ha úgy látod, hogy az óramutató járásával megegyezően forog, akkor te inkább a jobb agyféltekedet használod. Ha úgy látod, hogy az óramutató járásával ellentétesen forog, akkor pedig inkább a balt.

Neked merre mozog?
Miért felelnek az egyes agyféltekek?

BAL AGYFÉLTEK JOBB AGYFÉLTEK
logikus gondolkodás
részletekre összpontosít
tényekszeretete
nyelvérzék
múlt és jelen
matek és természettudományok
tudni akar
minta kereső
a dolgok nevét jegyzi meg
valóság
stratégia gyártó
praktikus
biztonság kereső


érzelmektől vezérelt gondolkodás
a lényeg érdekli
képzelőerő
elvont gondolkodás, képek használata
jelen és jövő
filozófia és vallás
hisz
térlátás
a dolgok működését jegyzi meg
fantázia, kreatív
lehetőség kereső
heves, indulatos
rizikó vállaló



Most vettem észre, hogy még az Index is írt erről. Ők megkérdeztek egy neurobiológus agykutatót, Hámori Józsefet, aki szerint nem ilyen egyszerű a dolog. Azt írta, hogy bár a
grafikus teszt látványos ugyan, nem alkalmas arra, hogy eldöntse,
melyik agyfélteke domináns. „Ráadásul ezek a tulajdonságok nagyban
keverednek. Természetesen vannak alapvető jellemzők, hogy a domináns
bal agyféltekéjű ember logikusabban gondolkozik, a jobbos pedig
kreatívabb. A domináns jobbos egyébként igen ritka” – magyarázott.


"Hámori József szerint a biztos megállapításhoz komolyabb
vizsgálat szükséges. „A kísérleti alany magasra tett kézzel,
folyamatosan beszél. Ekkor a kísérletvezető kis mennyiségű, speciális
altatót fecskendez az agyi artériába, ami a bal féltekét pár percre
elaltatja. Ha abbahagyja a beszédet az alany, és jobb keze lehanyatlik,
akkor bal féltekéje a domináns. Ha továbbra is beszél, akkor a jobb” –
mondta a neurobiológus agykutató. A jobb félteke ugyanis az esetek 95
százalékában nem tud beszélni, nem érti a beszédet. Ezért nevezik néma
vagy kisebb féltekének. Kérdésünkre, hogy akkor miért látják néhány
óramutató járásával egyező irányban, mások ellentétesen mozogni az
alakot, azt válaszolta, hogy látásbeli különbözőség áll a háttérben." [Index]


Találtam egy angolul beszélő 54 kérdéses tesztet. A végén százalékosan megmondja, melyik féltekedet mennyire használod, és még kis jellemzést is ad. Hajrá! (Egyéb önismereti teszteket a TestCafe oldalán találhatsz összegyüjtve.)


2007. október 20., szombat

Hétköznapi mértékegységek

 Nagy misszióm szokott lenni, hogy a diákjaim tudják a mértékegységek átváltását. Mert az fontos (lásd a bejegyzésemet a Mars Szondáról). És hogy azt is tudják, hogy mennyit nyom egy gramm.

De azért azt belátom, hogy a hétköznapi életben sokszor egyszerűbb házi mértékegységeket használni. Ezek közül van egy-kettő, ami szerintem érthető, tényleg leegyszerűsíti a dolgokat, esetleg elárulja, hogy használója nem jártas a mennyiségek átválátásában, de hát a boltban a hentest ez nem érdekli, ugye. De van egy másik része, ami viszont kifejezetten idegesít. Mert míg az előbbieknél a használó pontos, egyértelmű meghatározást tesz a mennyiségre, addig az utóbbi félreértésre adhat okot, nem pontos, akkor meg minek?!

Írok egy-két példát, mire gondolok. Először az érthető, kedves csoportból:

Kedves táborozós társaságunkal a 40 főre készített teánál a falra kiragasztott receptben (hogy bárki el tudja készíteni) a citromból 5 löttyintésnyi kell. Később ezt módosítottuk - mert nem volt elég egyértelmű, vagy csak a vicc kedvéért- 6 másodpercnyi citromléra. Azt hiszem mindenki magyarázat nélkül érti, mit jelentenek. Nekem személy szerint pedig kedves emlékek kapcsolódnak hozzá. Úgyhogy ehhez ne tessék negatív kommentet írni ;)

De ha az ember nem bízik a hentes-pultos gépében, vagy csak saját elképzelése van a rántott párizsihoz szükséges párizsi vastagságról, akkor kérhet "20 centi párizsit egybe". Ez is érthető, szerintem.

Van egy operációs rendszer, ahol be lehet állítani a kis alsó sávban futó órát "Fuzzy"-ra. Sőt a mértékét is lehet változtatni. Ilyenkor olyan időket kapunk, például 14.42-re, hogy "háromnegyed 3", "majdnem 3", "délután"...

Ami viszont nagyon idegesít, az a "Madaras Teszkó 5 perc" óriástábla felirat. Mindig felhúzom magam rajta. Mert már nagyon kis kora óta tudja az ember, hogy vé egyenlő es per té és ki tudja éppen mikor mérték le, dugóban, vagy vasárnap hajnalban. És akkor most mikor is kanyarodjak le? Ugyanúgy állatira kell figyelnem a következő táblát, mintha csak azt írták volna ki, hogy "Madaras Teszkó mindjárt".

Persze nem kellene meglepődnöm, az emberek agyában a mértékegységek valahogy két sávon futnak. Az egyikben tudják jól/rosszul, hogy a gramm és a dekagramm között 10 a váltószám, hogy a méter 100-szor nagyobb a centiméternél. A másikban pedig próbálják használni, amikor útbaigazítást adnak és szerintük 20 méterre van a Ferenciek terétől az Erzsébet híd, vagy egy táblára kiírják, hogy 100 méterre van a boltjuk. Hamar rájöttünk vízitúrázóként, hogy felesleges megkérdezni a pecást, hogy milyen messze van a falu...
De azért kiegyenlítenek a nagy bevásárló központok a fent említett hülyeséggel szemben, mert amikor neked kell kiválogatni a zöldséget-gyümölcsöt, és lemérheted, hogy sikerült-e annyit beleraknod, mint amennyit szerettél volna, lehet, hogy fejlődik a tömeg-érzeted. 1:1.

Mértékegység átváltó oldal és egy java program.

2007. október 19., péntek

Béka

Aki olvassa a blogomat tudhatja, hogy szeretem az ilyen képeket. A hét képe:



(A képet egy videóból vettem, méghozzá ebből:


2007. október 16., kedd

2007. október 12., péntek

A tojás világnapja


Tudtad, hogy október második péntekén van a tojás világnapja? Hát ez pont ma van. Összegyüjtöttem egy-két érdekességet a tojásról.

Egészség:

Ezen a képen azt láthatod, hogy a fontosabb ásványi anyagokból és vitaminokból egy tojás mennyit tartalmaz az ajánlott napi bevitel százalékában.

Program:

Október 12-e és 14-e között rendezik meg, immáron ötödször a Tojásfesztivált, Siófokon a Főtéren. Lesz péntek este Beatrice és Boban Markovic Orkestar (Macskajaj) koncert, szombaton
Lord-, és Bikini koncert, Bódy Csaby és táncosai, majd Tojás Party tűzijátékkal. Vasárnap ebédidőben kerül sor a Guinness rekordkísérletre,
amikor Benke László mesterszakács vezetésével ötezer adag tojásos mini
krumpligombócos lecsót készítenek pörköltalapon, mintegy 8 ezer tyúk-
és 2 ezer fürjtojás felhasználásával.

A legdrágább tojás:

9 millió fontba kerül, azaz kb 3 és fél milliárd forintba. Huh.

Recept:

6 keménytojás
1 közepes fej vöröshagyma
10 dkg margarin (én azt rakom bele, amivel a kenyeret is kenjük)mustár, bors, só, petrezselyemzöld

A hagymát apró kockára vágjuk.A keményre főzött tojásokat
villával apróra törjük, összekeverjük a hagymával, vajjal és margarinnal,
ízlés szerint teszünk bele 2-3 kávéskanál mustárt, apróra metélt petrezselyemzöldet,
megborsozzuk, apróra vágott petrezselyemzölddel díszítjük, és hűtőbe tesszük 4-5 órára.


Kenyérre kenve, paradicsommal,
zöldpaprikával fogyasztva finom, könnyű reggeli vagy vacsora.


Zene:

A tojás a zenei életetben sem maradhatot szó illetve dal nélkül:

Eszterlövészek: Tojásos nokedli(mp3)

Kísérlet:

A már ismert Marshall Brain-től egy kísérlet. Hány papírtörlő kell, hogy ne törjön szét a tojás, ha 60 cm-ről leejtjük:


Tojásfestés:


És hát nem maradhat ki a sorból a húsvéti tojásfestés sem:

Plusz infók:

Ha még kíváncsi vagy, akkor a tojásnak is van "lapja": tojás.lap.hu

2007. október 9., kedd

Hullámok

Megint találtam egy szép videót. Egy űrállomáson vettek fel három kis kísérletet, súlytalanság állapotában. Először egy kb 13 centi átmérőjű vízgömbben keltenek felületi és térbeli hullámokat. Aztán pedig egy levegő buborékot fújnak bele, amibe megintcsak kis, 1-8 mm átmérőjű vízcseppeket fújnak. Majd egy pezsgőtablettát is feloldanak egy kisebb víz mennyiségben. Angolul magyarázzák meg a látottakat, szépen, de lehet, hogy ez már sokaknak nehéz szöveg. De sebaj, mert a látvány magáért beszél, a lényeget meg leírtam. Holnap meg kérdezd meg a fizika tanárodat!

A videót felraktam a honlapomra is, a "Fizika" > "Rezgések és hullámok" témakör alá.

2007. október 5., péntek

Mennyi cukor van a kólában?

Tudjuk, hogy sok, de sose képzeltem el, hogy valójában mennyi az annyi. Azaz mennyi az, amennyi rá van írva. Most szokásomtól eltérően lelövöm a poént, mert ettől függetlenül
érdemes elolvasni illetve megnézni a kísérletet: fél literben 8 kiskanál cukor! Jaj!

Én a H2So4 blogban olvastam, aki pedig a HowStuffWorks oldal kitalálójától kölcsönözte a témát, azaz Marshall Brain-től. Ő mondjuk nem kólával, hanem valami egyszerű üdítővel kísérletezett, de ez lényegében mindegy. Eddig se vettünk kólát, de ezután biztosan nem veszünk-iszunk ilyen cukros löttyöket.

2007. október 4., csütörtök

Mi kering a Föld körül? - a hét videója

Mi kering a Föld körül? A Nap? A Hold? A Mars? Vagy talán a Vénusz? Ugye milyen egyszerű kérdés? Ugye megvan a válasz?

Azt hiszem a választ egy átlagos magyar általános iskolásnak is tudnia kell. A középiskolás vagy felnőtt nemzedékről nem is beszélve. De úgy néz ki (Pisa felmérés ide vagy oda) hogy ez Franciaországban nem is olyan egyszerű kérdés!!! Nem is lövöm le a poént, nézd meg a videót!
(A videó angolul van feliratozva. Ha nem tudsz angolul, akkor elég azt tudni, hogy a Sun jelenti a Napot, a Moon pedig a holdat.)


2007. október 1., hétfő

Állati jó képek 2

Hurrá - hurrá ! Kint vagyunk a freeblog Ismeretterjeszt kategóriáinál!
Ezt a már ismert pokio.intermouse oldalról csemegézett érdekes kis képekkel ünnepelem meg!

Ha megkérdezné valaki, hogy hogyan látom magamat, mi érdekel, milyen vagyok, azt hiszem ezeket a képeket küldeném el neki....a megfejtést pedig rá bíznám.

2007. szeptember 27., csütörtök

Kiselőadáshoz


Többek között megtudhatod, hogy hogyan működnek az atomórák, mikroszkópok, de megtudhatod miért tart ébren a koffein, vagy olvashatsz a pi-ről, időutazásról, radioaktivitásról, fehér zajról és feket lyukakról. A csillagászatnak külön témaköre van, így ott rengeteg mindent találhatunk: csillag születés, csillag halál, galaxisok, bolygók titkai és meteorok, és még vagy 50 téma.
 
Hát ez az oldal igazán egy gyöngyszem! Nagyon szépen, tagoltan, igényesen kidolgozott témák, linkekkel, képekkel.

Amikor rátaláltam a www.howstuffworks.com -oldalra, akkor rögtön az jutott eszembe, hogy tökéletes bázisa lehet egy kiselőadónak. De aztán persze én is belenézegettem a különböző témákba, és nagyon tetszettek. Persze a fizikai témákon kívül még mások is vannak (többek között élővilág, elektronika, informatika, autók és receptek).
Most nincs több időm írni, jó böngészést!



2007. szeptember 22., szombat

Megdöbbentő...

Mondják, hogy a vak emberek érzékszervei jobban kifejlődnek. Ez így van. Erről viszont még nem hallottam, csak most: néhány emberben kialakulhat a delfinekhez és a denevérekhez hasonlóan a hang visszaverődésén alapuló tájékozódás - angolul human echolocation.

A videó Ben Underwoodról szól, aki csettinget a nyelvével, és a visszhangok alapján rettentő jól tud tájékozódni. Észre se lehet venni, hogy nem lát. Nem is írok többet, inkább nézd meg a videót, mert az magáért beszél.



2007. szeptember 14., péntek

Mit csináljunk az új évben? 2. rész

A Fazekasban újra meghirdették a "tudományos népszerűsítő előadásokat".

"A modern matematikába, illetve a matematika XX-XXI. századi alkalmazásaiba pillanthatunk be neves egyetemi oktatók, kutatók segítségével. Mindig kedden, 16 órakor kezdődnek a diákok, tanárok és más érdeklődők számára meghirdetett programok a Nagyteremben."

Az első előadás szeptember 25-én, kedden lesz. FrankAndrás tart előadást kombinatorikus optimalizálás témakörében Euler-séták és általánosításaik címmel.

Az előadást nagyon ajánlom a 10-es és 11-es specmatosoknak! De persze bárki érdeklődőt szívesen látnak, legyen az diák vagy tanár!

2007. szeptember 13., csütörtök

Varázsceruza


Kiskoromban a Varázsceruza volt a kedvenc rajzfilmem. Hát ez a tábla olyan, mintha a rajzfilm valósággá vált volna! :)
Ugye aktív-táblával az országban most már szinte minden iskola rendelkezik. Hiszen volt pályázat, és aki pályázott nyert. 3-4 aktív táblát. Most arról nem szeretnék beszélni, hogy kár, hogy az iskolák álagának megóvására nincsen pályázat, mert én oda vagyok az ilyen kütyükért. Hát lehet, hogy felesleges, de nekem nagyon tetszik!!

Úgy szoktak érvelni az ilyenek ellen, hogy aki eddig szerette a fizikát, az ezután is fogja, és aki nem szereti az meg nem emiatt fogja megszeretni. Nem tudom. Én a kémiáért nem voltam oda gimnazista koromban. Nem derült ugyanis ki nekem, hogy a reakcióegyenletek bal oldalán álló vegyületekből miért pont az lesz, ami a jobb oldalon áll. A matekos agyammal csak azt láttam, hogy rengeteg variáció lehetne. Ha viszont lett volna egy program, ahol kipróbálhattam volna, hogy hogyan kapcsolódnak ezek a molekulák/atomok, esetleg robbant is volna látványosan, ha olyat állítok elő, akkor biztosan nagyobb kedvvel ültem volna le, sőt még az is lehet, hogy megtanultam volna miből mi lesz és rájöttem volna, hogy miért.

Tehát lehet, hogy ez a program olyanokat is megfog, akik nem lelkesednek egyébként a fizika iránt. Mert a számítógépet kedvelik, eljátszogatnak vele. Persze ez nem helyettesíti a kísérleteket. Mert attól még az ember kiszámolja, hogy az inga milyen sebességgel süvít át az egyensúlyi helyzetén, de a bonyolult feladatoknál nem egyszer az okoz nehézséget, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy valójában mi is történik....
(És persze ezt a bejegyzést annak tudatában írom, hogy egyáltalán nem valószínű, hogy az iskolák mostani anyagi helyzete mellett megveszi bármelyik suli is a programot, és valaha használni fogom. De én nagyon bizakodó és optimista vagyok :) )

A videót a vicclap oldalán találtam, itt.

2007. szeptember 8., szombat

Open learning

Leginkább tanárok figyelmébe szeretném ajánlani az alábbi, wiki szerűen közösség által szerkesztett oldalt, ahol rengeteg tanítási anyagot találhatunk, amiket ingyen nézhetünk meg, tölthetünk le. Persze információ éhes diákok is látogathatják. Kiselőadásra is alkalmas lehet, és arra is, hogy egy számodra érdekes területről többet megtudj.
Az oldal egy projekt keretében él, de csak 2008 áprilisáig. Addigra több, mint 5400 órányi anyag kerül majd fel, ha minden igaz.
Ha regisztrálsz, még segítséget is kaphatsz az anyagok feldolgozásához,
vizsgázhatsz belőle, és kaphatsz róla papírt is. Szerintem érdemes
kicsit barangolni az oldalon.

2007. szeptember 4., kedd

Mit csináljunk az új évben?

Tegnap volt az évnyitó, és már van majdnem végleges órarend, ideje azon gondolkodni, mit csináljunk délután. Persze jó a barátokkal lógni, de nem árt, ha a szellemnek is adunk valamit. Általában az ember későn eszmél fel, és a szakkörök már elindultak vagy beteltek. Hát idén idejében jelentkezz! Nézd át ezt a kis ajánlót, hátha akad valami neked is, amire szívesen elmennél.

névhelyszínkezdéskedvcsinálólink

FPI tehetséggondozó

matek
8-12 évfolyamokon



Fazekas M. Gyak. Ált. Isk és Gim,
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.

szept 16-tól
magáért beszél

itt


Polaris-szakkör


középiskolásoknak





Polaris Csillagvizsgáló,
III. kerület, Laborc u. 2/c
szept. 20-án"A foglalkozások csütörtökönként 18 órától kb. este fél nyolcig, észlelés esetén tetszőlegesen tovább tartanak, a szakkörre minden csillagászat iránt érdeklődő középiskolást szívesen várunk. A szakkörön a diákok előadásokat hallhatnak általános csillagászati, űrkutatási témákról, illetve aktuális eseményekről, felfedezésekről. Az előadásokat sokszor az adott témával részletesebben foglalkozó meghívott előadók tartják...Az érdeklődők megismerhetik a csillagképeket, megtanulhatják a távcsövek használatát. Az új tanévben is több kirándulást szervezünk az ország különböző pontjaira, hogy az adott település csillagvizsgálóját, csillagászati vonatkozású emlékeit felkeressük. Emellett igyekszünk minél több alkalmat találni arra, hogy a várost elhagyva, a fényszennyezés-mentes, csillagos ég alatt végezzünk észleléseket."itt
Az atomoktól a csillagokig
fizka

nem csak középiskolásoknak

előadás sorozat

ELTE TTK lágymányosi északi tömbjében (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A), az Eötvös teremben (földszint 0.83 terem) 17 óraszept. 27-én
Az elemi részek fizikája és az anyag eredete az Univerzumban,
Magyarok Amerikában – Forró nyomon az Ősanyag nyomában,
Virtuális anyag!?, Valóság?,
A gravitációs hullámok kutatása földi és űreszközökkel,
A szép és hasznos kvantummechanika,
Szupravezetés,
Milyen eszközökkel figyelhetők meg a világ legkisebb alkotórészei?,
Az Univerzum jövője,

Virtuális Obszervatóriumok,
Csodálatos anyagok,
Alapvető fizikai állandók, és lehetséges változásuk,

Hideg atomok,
Exobolygó-rendszerek kialakulása és korai fejlődése,
Nehézion ütközések az európai Szupergyorsítóban,

A turbulencia világa
itt
ALKÍMIA MA
Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával
kémia

nem csak középiskolásoknak

előadás sorozat


Az előadásokat csütörtökönként, 17 órai kezdettel tartjuk az ELTE Pázmány Péter sétány 1/A épületében, a 0.83-as számú Eötvös előadóban.szept. 20-ánA molekulák harmóniája,
A pattogatott kukoricától a vegyületkönyvtárakig,
NMR spektroszkópia,
Egzotikus kémiai jelenségek,
Miről beszél a gyertya lángja?
kémiai kalandozások képtárakban,
Mössbauer-spektroszkópia,
A chipgyártás vegyész szemmel,
Számítógépek a molekulák nyomában,
Zöld kémia,
A földi üvegházhatás,
Aerogél, a megszilárdult füst.
itt
Ifjúsági Matematikai Kör
(IMK)

spec.matek, nagyon érdeklődőknek

Általában a Berzsenyi Dániel GimnáziumbanHavonta péntekenként 15 órátólNagyon jó tanárok, rettentő érdekes témáról tartanak órát.

Érdeklődj a matematika tanárodnál az aktuális témáról

Ezek azok a szakkörök és előadások, amikért kezeskedem, hogy kiválóak. Az előadásokat nem csak középiskolások is látogathatják. Persze ha középiskolás vagy, és nem találtál kedvedre valót, nem árt a saját iskolád szakköreinek háza táján is körbenézni...sok szerencsét, és BÚTÉK!

2007. augusztus 23., csütörtök

Egy kis statisztika

Érdekes szerintem, hogy a blogomra legtöbbször a "tetkó" szóra való kereséssel találtak rá, és a látogatóim legalább egy harmada az USA-ból nézte meg az oldalt. Mindegy. Csak gondoltam leírom.

2007. augusztus 22., szerda

Kipróbálható ókori eszközök

A hétvégén, augusztus 24-26-ig kerül megrendezésre Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevál. Mindenkit buzdítok, hogy menjen el, biztos nagyon izgalmas lesz! Lesz jelmezes felvonulás, borok utcája, karneválszínház, de mai legjobban megfogott benne az a Történelmi Témapark. Bár - mint kiderült - ezt áprilistól egész évben lehet látogatni, de biztosan érdekesebb ilyen karneváli hangulatban. De mi is ez?

A szombathelyi Ferences-kert az antik természettudományok bemutatóparkja lett: "Az Interaktív Játszóházak mintájára működő témapark kipróbálható eszközökön mutatja be az ókorban használatos csigákat, csigasorokat, azaz az antik kor emelőgépeit: azokat az egyszerű gépeket, amelyeket Archimedes is használhatott. A rekonstruált berendezések anyagukban, gyártási technológiájukban megegyeznek az ókor eszközeivel. A látogatók számára a kísérletek valódi körülmények között végezhetőek el nagy méretű berendezéseken, nagy tömegű súlyokkal.
A betérő szemtanúja lehet itt a kísérleti régészet eszközeivel készülő „óriásdaru- emelőgép”
készítésének, részt vehet egyes munkafázisokban, láthat torziós hadi gépeket, skorpiókat,
ballisztákat, katapultokat. A berendezett műhelysoron megismerkedhet a fémöntés (bronz, réz, ón, ólom) korabeli technikájával, a faművesség korai eszközeivel.
" És ha minden igaz a parkot folyamatosan bővítik, és láthatóak-kipróbálhatóak lesznek majd csigás vízemelők, kanalas, vagy kannás
vízemelők, ostromgépek, a faltörő kos, optikai technológiák: sík, homorú, és domború tükrök és a Heron labdája is és sok más dolog...


Én biztosan meglátogatom ezt a Témaparkot, ha nem is most. Szerintem osztálykiránduláson is kiváló program lehet, vagy csak úgy ellátogatni egy hétvégén ide barátokkal.

Aki kedvet kapott, annak adatok, hogy tudja hova és mennyiért menjen, és képek azoknak, akik még nem döntötték el, hogy menjenek-e vagy sem.

2007. augusztus 6., hétfő

Egyklikkes játék

Bár még baba-szabin vagyok, de ezt azért felrakom. Ez a játék tökéletes 3 óra alvás után. Egyszer klikkelhetsz, és az összes csillagot ki kell lőnöd az "üstökösöddel". Nem is írok róla többet, tessék kipróbálni!

(A játékot a Közveszélyes Munkakerülő oldalán találtam.)

2007. július 30., hétfő

Baba-szabi

Eddig csupa érdekességről irogattam, amivel jártamban-keltemben találkoztam. Az elmúlt héten e két szép szempár miatt nem irogattam és szerintem a következő hetekben is lefoglal e tünemény a legnagyobb örömünkre. :) Nekem most ez a legnagyobb érdekesség a világon. :) Úgyhogy kiveszem a szabadságomat, és ha kicsit több időm lesz, újra folytatom a bejegyzéseket.
Kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

2007. július 20., péntek

Forróság 2.0

A Térképes egoblog 2.0-n találtam egy aktuális kis térképet a Kis Magyar Riviéráról:

Kánikulában fizikusnak lenni a legjobb!

A Death Valley

1849-ben harminc elszánt ember próbált rövidebb utat találni a völgyön keresztül a kaliforniai aranybányákhoz. De csak 18-an élték túl. Az egyik túlélő nevezte el a helyet "Halál Völgyének". A 209 km hosszú, és 10-23 km széles völgyben évente átlagosan 50 mm eső esik. Ennek ellenére azért van élet. Elvétve gyíkokkal és kaktuszokkal találkozhatunk.

A kaliforniai Death Valley-ben mérték minden idők legmelegebbjét: 1913 július 10-én 56.7 °C volt. De azt se lehetett túl egyszerű elviselni, amikor 43 egymást követő napon (1917 július 6 és augusztus 17 között) a hőmérséklet 48 celsius fok felett járt.

Nem is tűnik ez a mostani állapotokhoz képest olyan nagy különbségek, nem? Mi lenne, ha egyik pillanatban itt, majd ott lennénk? Mit éreznénk az egészből? Egy kis agytorna a melegben:

Általában a szubjektív érzet és az objektív inger között az érzékszerveink logaritmikus kapcsolatot állítanak fel. Ez egyébként a Weber-Fechner féle pszichofizikai alaptörvény, azaz hogy az érzet erőssége (É) az inger erősségének (I/I0) természetes alapú logaritmusával arányos. Így működik a fülünk is például. Vagy a szemünk. És a hőérzet is hasonló lehet.

Most már csak rá kellene jönnünk, hogy mi mikor érzünk "kétszer olyan meleget". Mert ugye ez kellene a konstans értékéhez. Én a 20°C-ot veszem az egységnek. Kétszer olyan meleget érzek, ha 28°C van. Így a konstans 6-lesz. Ezek szerint amikor 41°C van, azt én ötször olyan melegnek érzem, mint a 20°C-ot, és ha a Death Valley-be repítettek volna a legmelegebb napon, akkor azt hétszer olyan melegnek éreztem volna, mint a 20°C.

Ha relatív nézzük, azaz az én melegség-érzetemet kikapcsoljuk (vagyis a 6-os szorzót) akkor kb 32%-kal érezné mindenki melegebbnek a sivatagot: 0,32=ln(56,7°C/41°C). Ez nem is olyan sok, nem?

De akkor a szemfüles olvasó megkérdezheti, hogy mi lett volna, ha Kelvinben, esetleg Fahrenheitben számolunk?!

Kelvinben: ln((56,7+273.15)/(41+273.15))=0,048
Fahrenheitben: ln(((56,7 × 1.8) + 32)/((41 × 1.8) + 32))=0,236

Azaz Kelvinben számolva kb 5%-kal, Fahrenheitben számolva 23,6%-kal lenne csak melegebb érzetünk. Tehát az amerikaiaknak jobb, kánikulában pedig fizikusnak lenni a legjobb!!
Na, mit gondolsz? :)

2007. július 18., szerda

Emberi haj-tetkó

Ez a felvétel pásztázó elektron-mikroszkóppal készült egy emberi hajszálról, amit Lauranne Lanz készített. Ő egy középiskolai diák, aki 2002 júliusában egy egyhónapos csereprogramon vett részt a Johns Hopkins Egyetemen.
Szerettem volna én is ilyen csereprogramokon résztvennni középiskolás koromban. Ti nem? Talán manapság kicsit több esély van rá.

A kép és az adatok a LiveScience oldalról van.

2007. július 17., kedd

Toalett-palota Kínában


Július elején nyílt meg a délnyugat kínai Chongqingban a világ legnagyobb, négyszintes nyilvános mellékhelység palotája. Kívülről az egyiptomi Szfinxet utánozó Porcelán Palotában mintegy 2900 négyzetméteren több mint ezer wc szolgálja ki az odalátogatókat.

Némelyik olyan, mintha egy krokodil szájába vizelne az illető, de van Szűz Máriát imitáló piszoár is.   Halk zene szól, és van ahol TV-t lehet nézni közben. És ha valaki a szabad ég alatt szeret pisilni, ő se szenved hiányt semmiben: nekik külön erre kialakított szárnyat építettek. Kicsit giccses, nem túl igényes kivitelezés, de rengeteg van belőle. Szeretnének bekerülni a Guiness Rekordok könyvébe. Szerintem sikerülni fog.

Nézd meg a kis riportot (Katt a képre, cikk meg itt)


wc video

2007. július 15., vasárnap

Egyszerű szorzás


Most láttam, hogy kiestem a Blogtornáról , sajnos. Rólam nincs kép, Nefritről meg van. Azt hiszem ez döntött. Hát kár. Most egy kicsit rossz, szerettem volna legalább egy fordulón túljutni. De hát lássuk be kis esélyem volt. És hát a társaság majdnem fele kiesett. Tessék szavazni a döntetlenekre! ITT

De azért nem kedvetlenedtem el nagyon, ezért raktam fel a honlapomra néhány érdekes videót. Többek közt ezt is:

2007. július 13., péntek

Hova tűntél MCO?


Ez egy igazán péntek 13-ai történet. Bár nem most történt, hanem 1999-ben, de nem tudnak róla túl sokan. Ide kívánkozik.


A pályakorrekciós adatokat el is küldték a NASA szakemberei a szondának, de az eltűnt a szemük elől. A Universe Today oldalán, vagy a Mars szondák hivatalos oldalán kis rövid hírek segítségével követhetjük nyomon, hogy mi történt napról napra.

Kellett néhány nap, mire rájöttek, hova is tűnt a mintegy 125 millió dolláros ketyere.

A Lockheed Martin vezette a szonda tervezését, előállítását és üzembe helyezését a NASA felkérésére. Mint kiderült, ők az angol mértékegységrendszert használták (fontot, lábot) míg a NASA-nál már áttértek a metrikus rendszerre (kilogramm, méter). Azaz a szonda az adatokat lábban várta, míg a földi irányítók méterben adták meg!!!
Úgy látszik a mértékegység átváltás nem csak az iskolában nagy mumus, hanem a NASA-nál is..... :)
1998. december 11-én délután 1:45-kor a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről szállt fel a Mars Climate Orbiter. A feladata a bolygó térképezése és a légkör tanulmányozása lett volna. 286 nap utazás után, 1999. szeptember 23-án meg is érkezett a bolygóhoz, ahol kisebb pályamódosításokra volt szüksége, hogy a bolygó körüli körpályára álljon.

Így a szonda valószínűleg a Mars légterében elégett, és a maradványai becsapódtak a Mars felszínébe. Hát nem kis félreértés, ugye?


A CNN így írt róla. A BBC meg így.


Bornyitás dugóhúzó nélkül

Az előző borosüveges témáról eszembe jutott, hogy a palackba nyomott dugó általában akkor áll elő, ha valamilyen ügyeskedéssel próbáljuk meg kinyitni a bort, mert nincsen dugóhúzónk. Sok videót lehet találni a YouTube-on: van, ahol fúrógéppel, máshol eszeveszetten nyomják a palackba a dugót, ütik-vágják szegény üveget. Legtöbb esetben a végeredmény az eltört borosüveg és kiömlött bor. Ha az ember az eszét nem hagyja az iskolapadban, akkor még sikerülhet is neki.
Lássuk!

Bornyitás késsel, csavarhúzóval, szöggel, biciklipumpával. Legtövvjük sok gyakorlást igényel:

Erről már talán többen hallhattak, bár én személy szerint még sose láttam, hogy sikerült volna, de sokan állították, hogy működik. És értem is, hogy miért kellene neki működnie (egy kis fizika). Bizonyítékként, hogy valakinek egyszer már sikerült, álljon itt egy videó:
Bor nyitása a falbaütögetős módszerrel:




2007. július 12., csütörtök

Hogyan szedjük ki a dugót a palackból?

Nagyon kis ellegáns módszer a borosüvegbe beleesett/beragadt dugó eltávolítására! Persze ez csak akkor működik, ha már nincs benne ital... Én még ezt eddig nem láttam.

2007. július 10., kedd

Leonardo és a bicikli feltalálása


Minap láttam a királyi tévében egy egészen jó riportot a biciklizésről. Úgy kezdték, hogy már Leonardo da Vinci megrajzolta az 1460-as években a mai kormányozható bicikli elődjét. Nemrég Budapesten is bemutatták (talán egy-két éve) Leonardo sok kéziratát, és egy-egy találmányát el is készítették, ki lehetett őket próbálni. Úgy emlékeztem, hogy ott láttam is az elkészített biciklit. És igen, tényleg ott volt, utánanéztem.

Valami rejtélyes oknál fogva elkezdtem utána olvasni ennek. És egy egészen érdekes történet kerekedett ki belőle.

Először az derült ki, hogy valószínűleg nem is Leonardo, hanem egy Giacomo Caprotti nevű tanítványa álmodta meg a szerkezetet 1493-ban. Aztán ha a kedvenc keresőnkbe a "bicikli története" szavakat begépeljük, akkor kismillió lapot kapunk, de mind úgy kezdi, hogy az első kormányozható bicikli feltalálója Drais báró - pontosabban Carl Friedrich Christian Ludwig
Drais von Sauerbronn báró - volt 1816-ban. Bár az ő biciklije még lábhajtásos volt, a pedálra még várni kellett. Az International Cycling History Conferences döntése alapján viszont a mai napig nem lehet egyetlen személlyel azonosítani ezt a titokzatos feltalálót, mert mind Ernest Michaux mind pedig Pierre Lallement neve szóba kerülhet. Az így elkészült kerékpárt az 1867-es párizsi világkiállításon mutatták be (Michaulin néven), ahol nagy visszhangot váltott ki, és hamar komoly kultusza lett.


1997 augusztusában, a 8. Nemzetközi Kerékpár Történelmi Konferencián, Glasgowban egy érdekes bejelentést tett Prof. Dr. Hans-Erhard Lessing. Erről a nagyközönség október 16-án, a BBC révén értesült: azaz, hogy ez az egész egy nagy átverés. Vagyis hogy Leonardo biciklije nem is Leonardoé, még csak nem is egy eszes tanítványáé. Hanem egy, az 1960-as években a kéziratokat restauráló szerzetes rajza.

A kézirat 132 és 133 lapja össze volt ragadva, ezt szétszedve néhány obszcén rajz mellett találták a bicikli vázlatos rajzát. Mint kiderült a restaurálás nem folyt túl rendezett formában, mondhatjuk úgy is, hogy kissé kaotikus volt: nem volt
ellenőrizhető mit, hol és hogyan csináltak éppen a szerzetesek.

A hoax mellett sokan úgy érvelnek, hogy Leonardo sokkal pontosabban rajzolta le a szerkezeteit, nem csak ilyen "impresszionista" stílusban. Engem jobban meggyőzött az, hogy elemezték a papír és a tinta anyagát, és bár a papírt eredeti XV. századinak találták, de a tinta XX. századi volt.

Nem hiszem, hogy ez bármit levonna Leonardo zsenialitásából, de azért jobb tudni, hogy mi is van valójában. Ettől függetlenül a kiállításon megtalálható a bicikli, mert azért az mégiscsak látványosabb, mint az emberi test anatómiai felépítése, vagy a golyóscsapágy. De ahogy a hivatalos oldalon láttam, azért megemlítik, hogy lehet, hogy ez nem eredeti.

Ha többet és részletesebben szeretnél olvasni a történetről, akkor azt a Cycle Publishing oldalán megteheted.

2007. július 9., hétfő

Blogtorna

Annyira abszurd és kiszámíthatatlan, hogy nem bírtam nem kipróbálni. Az esélytelenek nyugalmával indulva még akár nyerhetek is :) A "teljesen értelmetlen és igazságtalan szempontok alapján" zajló blogösszemérés "a lovagiasság, az ellenfél tisztelete vagy a józan élet erényei szerint" zajlik majd.

Izgalmas!

Nevezz te is a blogtornára!

2007. július 7., szombat

07.07.07

Rengeteg minden történt 2007. július 7-én.

Valószínűleg először Pitagorasz nevezte a 7-et szerencse számnak. A hét bölcsnél (Szolón, Khilón, Thalész, Biasz, Kleobulosz, Pittakosz, Periandrosz) talán ismertebb az ókori világ hét csodája, és a hét szabad művészet se eszázadi megnevezés:
  • grammatika (latin nyelvtan),

  • retorika (a gondolatok szabatos szóbeli kifejezése),

  • dialektika (a gondolatok logikus kifejtésének tárgya),

  • asztronómia (csillagászat),

  • aritmetika (számtan),

  • geometria (mértan),

  • zene (a zene matematikai-fizikai viszonyainak elmélete).

A Biblia is teli van a 7-es számmal (hét főbűn, hét szűk esztendő, hét szentség, Jézus a 77. Ádám vérvonalában, stb...)

És hogy a fizikai vonatkozást se hagyjuk el, Kepler szerint a Napon kívül még hat, szabad szemmel is látható (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz), azaz összesen 7 "bolygó" volt ismeretes.

Valahogy a számmisztika nem avult el, még ma is közkedvelt tudomány, bár sokan észre se veszik, hogy használják. A hétfejű sárkány ugyanannyira beépült életünkbe, mint a hét hét napja, a macska "hét élete" stb...

Mahatma Gandhi szerint a "Világ hét melléfogása":
  • Gazdagság munka nélkül,

  • Szórakozás lelkiismeret nélkül,

  • Tudás jellem nélkül,

  • Kereskedelem erkölcs nélkül,

  • Tudomány emberség nélkül,

  • Istentisztelet áldozás nélkül,

  • Politika alapelvek nélkül.
Néhány számnak szerencsét, másoknak pedig balszerencsét tulajdonítunk. Bár szeretném megjegyezni, hogy a szerencsés számok nem univerzálisak, hanem kultúrafüggők. Például keleten (Japánban és Kínában) a hetes balszerencsés szám. Ugyanis a 7 japánul shichi, ami tartalmazza a shi-t, ami halált jelent japánul. (Ezzel szemben a 8 szerencsés keleten, mert hasonlóan hangzik, mint a "jólét" szó. Valószínűleg ezért lesz jövőre, 2008. augusztus 8-án, este 8 órakor a Pekingi Olimpia megnyitója. :) )

Remélem ezt nem tudta az a mintegy 80 000 amerikai és kitudja hány európai házasulandó pár, aki a mai napra időzítette esküvőjét. Ez az adatok szerint kb 30%-kal több házasságkötés, mint egy szokványos szombati napon.

A mondás szerint "aki szerencsés a kártyában, az szerencsétlen a szerelemben". A Black Jack-ben például a három darab hetes kifejezetten szerencsés, lévén 21-et tesz ki. A két dobókockán lévő pontok összegét vizsgálva a legvalószínűbb, hogy hetet kapunk. Ez néhány szerencsejátékban nem hátrányos.

Így talán nem meglepő, hogy a mai napon egészen sok, nagy horderejű program volt. Talán a legtöbbekhez a Live Earth koncert sorozat jutott el. A 24 órás koncertsorozattal az emberek figyelmét próbálták felhívni a Föld állapotára. 7 kontinensen (szerintem Észak- és Dél Amerika hirtelen kettő kontinens lett, csak hogy jobban kijöjjön), és 150 fellépő közel 2 milliárd emberhez szólt. Szerintem ehhez a programhoz kapcsolódik a Nagy Áramszünet , ami 21 és 22 óra között egy egységes villanylekapcsolásra buzdította a népet. És hát mikor máskor, mint ma zárhatták le a szavazást egy látványos lisszaboni show-val a világ új hét csodájáról. Nézzük csak, mik lettek:
  • Petra ősi városa, Jordánia

  • Machu Picchu, Peru

  • Nagy Fal, Kína

  • Taj Mahal, India

  • A Megváltó Krisztus szobra, Brazília

  • A Római Colosseum, Olaszország

  • Chichén Itzá, Mexikó
Kíváncsi vagyok, kinek mit jelent ez a szám, és tett-e valamit ma, amit egyébként nem tett volna meg. Szerencsére a világvége nem jött el , bár azt hiszem a 6 év múlva esedékes 13.13.13-tól van félnivalónk... :)