2007. szeptember 4., kedd

Mit csináljunk az új évben?

Tegnap volt az évnyitó, és már van majdnem végleges órarend, ideje azon gondolkodni, mit csináljunk délután. Persze jó a barátokkal lógni, de nem árt, ha a szellemnek is adunk valamit. Általában az ember későn eszmél fel, és a szakkörök már elindultak vagy beteltek. Hát idén idejében jelentkezz! Nézd át ezt a kis ajánlót, hátha akad valami neked is, amire szívesen elmennél.

névhelyszínkezdéskedvcsinálólink

FPI tehetséggondozó

matek
8-12 évfolyamokon



Fazekas M. Gyak. Ált. Isk és Gim,
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.

szept 16-tól
magáért beszél

itt


Polaris-szakkör


középiskolásoknak





Polaris Csillagvizsgáló,
III. kerület, Laborc u. 2/c
szept. 20-án"A foglalkozások csütörtökönként 18 órától kb. este fél nyolcig, észlelés esetén tetszőlegesen tovább tartanak, a szakkörre minden csillagászat iránt érdeklődő középiskolást szívesen várunk. A szakkörön a diákok előadásokat hallhatnak általános csillagászati, űrkutatási témákról, illetve aktuális eseményekről, felfedezésekről. Az előadásokat sokszor az adott témával részletesebben foglalkozó meghívott előadók tartják...Az érdeklődők megismerhetik a csillagképeket, megtanulhatják a távcsövek használatát. Az új tanévben is több kirándulást szervezünk az ország különböző pontjaira, hogy az adott település csillagvizsgálóját, csillagászati vonatkozású emlékeit felkeressük. Emellett igyekszünk minél több alkalmat találni arra, hogy a várost elhagyva, a fényszennyezés-mentes, csillagos ég alatt végezzünk észleléseket."itt
Az atomoktól a csillagokig
fizka

nem csak középiskolásoknak

előadás sorozat

ELTE TTK lágymányosi északi tömbjében (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A), az Eötvös teremben (földszint 0.83 terem) 17 óraszept. 27-én
Az elemi részek fizikája és az anyag eredete az Univerzumban,
Magyarok Amerikában – Forró nyomon az Ősanyag nyomában,
Virtuális anyag!?, Valóság?,
A gravitációs hullámok kutatása földi és űreszközökkel,
A szép és hasznos kvantummechanika,
Szupravezetés,
Milyen eszközökkel figyelhetők meg a világ legkisebb alkotórészei?,
Az Univerzum jövője,

Virtuális Obszervatóriumok,
Csodálatos anyagok,
Alapvető fizikai állandók, és lehetséges változásuk,

Hideg atomok,
Exobolygó-rendszerek kialakulása és korai fejlődése,
Nehézion ütközések az európai Szupergyorsítóban,

A turbulencia világa
itt
ALKÍMIA MA
Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával
kémia

nem csak középiskolásoknak

előadás sorozat


Az előadásokat csütörtökönként, 17 órai kezdettel tartjuk az ELTE Pázmány Péter sétány 1/A épületében, a 0.83-as számú Eötvös előadóban.szept. 20-ánA molekulák harmóniája,
A pattogatott kukoricától a vegyületkönyvtárakig,
NMR spektroszkópia,
Egzotikus kémiai jelenségek,
Miről beszél a gyertya lángja?
kémiai kalandozások képtárakban,
Mössbauer-spektroszkópia,
A chipgyártás vegyész szemmel,
Számítógépek a molekulák nyomában,
Zöld kémia,
A földi üvegházhatás,
Aerogél, a megszilárdult füst.
itt
Ifjúsági Matematikai Kör
(IMK)

spec.matek, nagyon érdeklődőknek

Általában a Berzsenyi Dániel GimnáziumbanHavonta péntekenként 15 órátólNagyon jó tanárok, rettentő érdekes témáról tartanak órát.

Érdeklődj a matematika tanárodnál az aktuális témáról

Ezek azok a szakkörök és előadások, amikért kezeskedem, hogy kiválóak. Az előadásokat nem csak középiskolások is látogathatják. Persze ha középiskolás vagy, és nem találtál kedvedre valót, nem árt a saját iskolád szakköreinek háza táján is körbenézni...sok szerencsét, és BÚTÉK!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése