2011. január 20., csütörtök

Napfogyatkozás űrállomással

Ezt a hihetetlen felvételt nem lehet kihagyni: január 4-én, a részleges napfogyatkozáskor készült, és rajta van az ISS (Nemzetközi Űrállomás), egy napfolt, és a Hold felületi egyenetlenségei is jól láthatóak. Thierry Legault fényképész készítette Omanból. Ez egy kicsit más kategória, mint amit eddig feltöltöttem, vagy látni lehetett.


"A bal felső kinagyított részleten az ISS körvonala látható, és megfigyelhető rajta a négy nagy napelemtábla, valamint az is látszik, hogy középen már jó néhány modul tömörödik egymás közelében. A jobb felső kisebb képen pedig egy napfolt sötétebb belső umbrája és világosabb külső penumbrája látható. Maga az 51 méteres űrállomás mindössze 500 kilométerre, a bolygónknál négyszer kisebb Hold közel 400 ezer kilométerre, a Földnél 100-szor nagyobb Nap pedig 150 millió kilométerre volt a megfigyelőtől - utóbbi felszínén bolygónkhoz hasonló méretű napfolt látható. A képen azonosíthatók még a Hold peremén mutatkozó egyenetlenségek, melyeket a felszínéről kiemelkedő hegyek hoztak létre."

Forrás:Origo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése