A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Űrállomás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Űrállomás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 16., szombat

Don Pettit és a LEGO

Don Pettit amióta fent van a nemzetközi Űrállomáson, időről időre mindig jelentkezik. Rettentő szimpatikus nekem, hogy a fenti élményeit közkinccsé teszi, hogy egy kicsit általa mi is elszakadunk a Földtől.
Most éppen LEGO-ból kis Van der Graaf generátort készített. És egy alap kis elektrosztatika órát rittyentett a fenti tárgyak/emberek segítségével.

2011. január 20., csütörtök

Napfogyatkozás űrállomással

Ezt a hihetetlen felvételt nem lehet kihagyni: január 4-én, a részleges napfogyatkozáskor készült, és rajta van az ISS (Nemzetközi Űrállomás), egy napfolt, és a Hold felületi egyenetlenségei is jól láthatóak. Thierry Legault fényképész készítette Omanból. Ez egy kicsit más kategória, mint amit eddig feltöltöttem, vagy látni lehetett.


"A bal felső kinagyított részleten az ISS körvonala látható, és megfigyelhető rajta a négy nagy napelemtábla, valamint az is látszik, hogy középen már jó néhány modul tömörödik egymás közelében. A jobb felső kisebb képen pedig egy napfolt sötétebb belső umbrája és világosabb külső penumbrája látható. Maga az 51 méteres űrállomás mindössze 500 kilométerre, a bolygónknál négyszer kisebb Hold közel 400 ezer kilométerre, a Földnél 100-szor nagyobb Nap pedig 150 millió kilométerre volt a megfigyelőtől - utóbbi felszínén bolygónkhoz hasonló méretű napfolt látható. A képen azonosíthatók még a Hold peremén mutatkozó egyenetlenségek, melyeket a felszínéről kiemelkedő hegyek hoztak létre."

Forrás:Origo

2010. november 3., szerda

Kövesd a Discovery indítását élőben

A startot az érdeklődők élőben követhetik az Interneten, magyar kommentárral.A Discovery űrrepülő 39. és egyben utolsó repülésének fő feladata a Leonardo raktármodul és egy külső tárolóplatform csatlakoztatása lesz a Nemzetközi Űrállomáshoz. A hatfős, gyakorlott veteránokból álló személyzet két űrsétán karbantartó munkákat fog végezni az űrállomás egyik amerikai napelemforgató rendszerén és a kanadai robotkar elemein is. Mindezek mellett az űrsikló felviszi az űrállomásra az első emberre hasonlító formájú kísérleti robotot is.


Az indítás aktuálisan tervezett időpontja november 3-án (szerdán) este 20 óra 52 perc volt. Most úgy tűnik megint halasztják az indítást, mert egy számítógép meghibásodott. De érdemes néha benézni, egyszer csak fellövik!


A Galileo Webcast virtuális stúdiójának kommentátorai: Zsombok Gábor, Vizi Pál Gábor és Tepliczky István. Ide kattints!