Névnapomra készítettem magamnak egy ellipszis alakú túrótortát. Megkerestem a két fókuszpontot, és rárajzoltam néhány vezérsugarat cukormázból csak úgy szemre, érzésből. Azt tartottam szem előtt, hogy Kepler II törvénye szerint a cukorfókuszból a kerületen keringő cukorbolygó egyenlő idők alatt egyenlő területeket súrol. Azaz ez azt jelenti, hogy ha jó a szemmértékem, és képzelőerőm, akkor a cukorvezérsugarak mentén felszelve a tortát egyenlő területű szeleteket kapunk.
Kipróbáltuk, és mérési hibán belül igaznak véltük a törvényt. :)
2011. február 6., vasárnap
2011. február 5., szombat
Világít a Moutain Dew?
Fura volt a dolog. Próbáltam kitalálni, hogy mi történhet. (Na most mindjárt kiderül, hogy milyen járatlan vagyok kémiából...)
A hidrogén-peroxid (H2O2) gyenge sav, erős oxidálószer. Hidrogén-peroxid 3%-os oldatával tisztítom a kontaktlencsémet. A reakciót egy nagy felületen nagyon vékonyan platinával bevont kis katalizátor katalizálja. De anyám is használta már hajfestésre. Azt írják, hogy 30%-nál nagyobb koncentrációban robbanásveszélyes, tisztító szerként és rakéták üzemanyagaként is használják. De kanyarodjunk vissza.
Tehát van még a hozzávalók közt szódabikarbóna (NaHCO3), ami enyhén lúgos, vízben jól oldódó só. Most ezt elég sokszor használom, mert vizes oldatával locsolom bárányhimlős gyermekeim testét. A nagyobb már el tudja mondani, hogy nagyon jól esik neki. Ártani nem árt, azt látom. Először ezzel akkor találkoztam, amikor egy elsózott ételt próbáltam helyrehozni. Egy késhegynyi belőle, és már nem is sós az étel. De néhány muffinba is szódabikarbónát teszek sütőpor helyett. Illetve használtam már fogfehérítésre is.
Azt hiszem a Mountain Dew az csak egy cukros szénsavas ital. (CO2+H2O<->H2CO3) Ezekben a savanyúságot foszforsavval szabályozzák. (H3PO4). Gondoltam ez azért fontos, mert valahonnan szükség van a foszforeszkálásért felelős foszforra.
Aztán én mindig itt lettem bajban a kémiai egyenlet felírásánál. Én csak a kombinatorikus lehetőségeket látom ezekben. Találtam ugyan egy kémikusoknak érdekes oldalt (bár lehet, hogy ezt kémikus kollégáim már ismerik) de olyan szoftvert, ami ha bepötyögöm neki a képleteket megmondja nekem mi fog történni, mi keletkezik, azt nem.
Kombináltam így meg úgy, de valahogy az lett az érzésem, hogy ezek nem olyan dolgok, amikből valami nagy csoda kéne, hogy kisüljön. Ezért máshogy kezdtem el keresni. És úgy tűnik ki is derült, hogy ez az egész csak egy nagy kamu. Találtam egy videót is, ahol a kísérletet újra elvégezték a fenti videón látottak szerint, végül - gondolom akkor nem lövöm le a poént - nem történt semmi.
Nagyon szívesen fogadom kémikusok építő hozzászólását a témához, mert bár a videó bemutatja, hogy nem történik semmi olyasmi, mint a fenti videón, de ettől még nem tudtam meg, hogy mi történik valójában az üvegben...
Idézetek III - Newton
"Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat.""Olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben imitt-amott egy, a szokottnál laposabb kavicsot vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el tekintetem előtt."
"A fizika minden nehézsége, úgy látszik, abban áll, hogy a mozgásjelenségekből a természet erőit kikutassuk, s azután ezeknek az erőknek a segítségével a többi jelenséget megmagyarázzuk."
"Tudásunk egy csepp, amit nem tudunk, az egy egész óceán."
"Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam."
Az idézetek forrása - a mostaniaknak és az előzőeknek is - a citatum.hu.
2011. február 3., csütörtök
Halvány kis kék pötty
Egy ismerősömnek mindig hányingere lesz, ha felnéz a csillagokra. Belegondol, hogy milyen iszonyatosan picik vagyunk. A videó szerint valahol a Szaturnusz tájékán készült a kép rólunk. Láthatjuk hogyan néz ki a Földünk 4 milliárd kilométerről: egy halvány kis kék pötty vagyunk, semmi több. A világunk egy másik nézőpontból. Hatásvadász, de érdemes kicsit belegondolni.
Köszönet Ivo Dovic szlovén kollégámnak, aki a videót ajánlotta.
Idézetek II - Galileo Galilei
Miért is készítek idézetes bejegyzéseket? Szeretek dolgozatokra, feladatlapokra idézetet írni. Ilyenkor sok időt töltök el a megfelelő idézet keresésével. Úgyhogy kitaláltam, hogy összegyűjtök egy csokornyit, hogy később könnyebben megtaláljam azt, amit keresek.
"A matematika a kulcs és az ajtó a tudományokhoz."
"A természet nagy könyvében csak az tud olvasni, aki ismeri azt a nyelvet, amelyen e könyv írva van, és az a nyelv: a matematika."
"Fontos, hogy mindent mérjünk, ami mérhető, és megpróbáljuk mérhetővé tenni, ami még nem az."
"Minden igazságot könnyű megérteni, miután felfedték őket. A lényeg, hogy felfedjék őket."
"Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül."
"A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani."
"És mégis mozog a Föld!"

2011. február 2., szerda
Virtuális múzeum
Szeretek múzeumba, képtárba járni. A tolongó embereket persze én sem szeretem. Van egy szertartásom, ahogy a képeket szeretem nézni. Először végignézem az összeset, közelről-távolról, elolvasom, amit kell. A címet azután szeretem elolvasni, hogy már tudom, hogy én mit adnék neki. Majd a kiállítás végeztével felidézem, hogy nekem melyik képek tetszettek a legjobban. és azokhoz visszatérek, és elidőzök előttük. ehhez persze jó képek és rengeteg idő kell.
A Google megint előrukkolt egy dologgal. Google Art Project a neve. Néhány múzeumot a Street View technikájával bejártak. Virtuálisan sétálhatunk a múzeumban, ugrálhatunk a termek közt, sétálhatunk a teremben ide-oda nézve képeket látva, majd rájuk közelíthetünk amennyire csak akarunk. Ebben a videóból megtudhatjuk mi mindent tud még:
Azt hiszem ez a rajztanárok álma lehet. De azért én maradok a hagyományos módszeremnél. Valahogy nekem a képernyőn keresztül nem jön át a kép varázsa. Biztosan bennem van a hiba.
Még azért ezt a videót érdemes megnézni. A készítésről szól:
A Google megint előrukkolt egy dologgal. Google Art Project a neve. Néhány múzeumot a Street View technikájával bejártak. Virtuálisan sétálhatunk a múzeumban, ugrálhatunk a termek közt, sétálhatunk a teremben ide-oda nézve képeket látva, majd rájuk közelíthetünk amennyire csak akarunk. Ebben a videóból megtudhatjuk mi mindent tud még:
Azt hiszem ez a rajztanárok álma lehet. De azért én maradok a hagyományos módszeremnél. Valahogy nekem a képernyőn keresztül nem jön át a kép varázsa. Biztosan bennem van a hiba.
2011. február 1., kedd
Halmazos játék és egyéb csemegék
Kitaláltam egy játékot*. Egy halmazelméleti típusfeladat monoton gyakorlását lehet ezzel feldobni. Legalábbis engem és kis diákomat ez feldobta.
Biztosan mindenkinek rémlenek azok a feladatok, amikor -jellemzően három: A, B és C - halmazokkal mindenféle műveletet végzünk, majd a Venn-diagramon beszínezzük, hogy melyik halmazrészekre igaz. A babáknak való formabedobáló játék két elemét elővettük. Az egyik oldalaira az A, B, C, vége feliratok kerültek. A másikra a metszet, unio, komplementer, kivonás műveletek, némelyik többször. Majd felváltva dobtunk a "kockákkal". Azon kívül, hogy "vicces" feladványok is létrejöttek arra is jó volt, hogy megtapasztaltuk, hogy egy halmazrésznek sokféle felírása van, hogy néha a rettentő bonyolult leírások rém egyszerű halmazokat definiálnak. Amellett, hogy hihetetlen egy diáknak, hogy kockadobás után is értelmes, megoldható dolog fog kijönni, nem utolsó sorban önbizalom növelő is, mert ha a véletlen által generált problémákat is meg tudjuk oldani, akkor a tanár által kreáltat is nagy valószínűséggel.
A játék gyenge pontja a vége, a komplementer és a zárójelezés. Most én adtam kicsit tudatosan a zárójeleket, és a felülvonás tartományát is én határoztam meg. Nem volt zavaró, ettől még a játék spontaneitása nem szenvedett csorbát. De készíthető olyan kocka, amin van zárójel, és akkor az is véletlenszerű. Ekkor legalább a műveleti sorrendet is lehet gyakorolni...
A bejegyzéshez keresgéltem képet, amikor egy hasznos oldalra bukkantam. Nem a legújabb stílus, de elég sok, hasznos Java appletet lehet találni. Tehát a Venn-diagramm színezős volt az első, ami miatt a többit is megnézegettem. Ennél több feladványt kell helyesen beszíneznünk. Színezhetünk három féle mintázattal, törölhetünk, és le is ellenőrizhetjük, hogy jó-e a megoldásunk.
Találtam még az algebra témakörén belül két zárójel összeszorzását látványossá tévő "algebra csempéket", függvény transzformációkat szemléletessé tévő Java applet, és függvény gépet is: az egyik oldalán bedobunk egy számot, majd kidob a másik oldalon valamit. Rá kell jönni a szabályszerűségre.
Geometriából is nagyon jók vannak. Van egy, amit én is űrhajóépítőként ismerek, ahol 8 kockát kell összeilleszteni, hogy a felszíne egy megadott érték legyen. De vannak az egybevágósági transzformációkat modellező, derékszögű háromszögben a szinusz és koszinusz begyakorlására, fraktálokra, térbeli testekre , Geoboardra rengeteg Java applet. És még rengeteg minden van. A statisztika-valószínűségszámításos részbe csak rápillantottam. Jó böngészést!
*:persze lehet, hogy ezt már előttem más is kitalálta, nem tudom. Nem néztem utána.
Biztosan mindenkinek rémlenek azok a feladatok, amikor -jellemzően három: A, B és C - halmazokkal mindenféle műveletet végzünk, majd a Venn-diagramon beszínezzük, hogy melyik halmazrészekre igaz. A babáknak való formabedobáló játék két elemét elővettük. Az egyik oldalaira az A, B, C, vége feliratok kerültek. A másikra a metszet, unio, komplementer, kivonás műveletek, némelyik többször. Majd felváltva dobtunk a "kockákkal". Azon kívül, hogy "vicces" feladványok is létrejöttek arra is jó volt, hogy megtapasztaltuk, hogy egy halmazrésznek sokféle felírása van, hogy néha a rettentő bonyolult leírások rém egyszerű halmazokat definiálnak. Amellett, hogy hihetetlen egy diáknak, hogy kockadobás után is értelmes, megoldható dolog fog kijönni, nem utolsó sorban önbizalom növelő is, mert ha a véletlen által generált problémákat is meg tudjuk oldani, akkor a tanár által kreáltat is nagy valószínűséggel.
A játék gyenge pontja a vége, a komplementer és a zárójelezés. Most én adtam kicsit tudatosan a zárójeleket, és a felülvonás tartományát is én határoztam meg. Nem volt zavaró, ettől még a játék spontaneitása nem szenvedett csorbát. De készíthető olyan kocka, amin van zárójel, és akkor az is véletlenszerű. Ekkor legalább a műveleti sorrendet is lehet gyakorolni...
A bejegyzéshez keresgéltem képet, amikor egy hasznos oldalra bukkantam. Nem a legújabb stílus, de elég sok, hasznos Java appletet lehet találni. Tehát a Venn-diagramm színezős volt az első, ami miatt a többit is megnézegettem. Ennél több feladványt kell helyesen beszíneznünk. Színezhetünk három féle mintázattal, törölhetünk, és le is ellenőrizhetjük, hogy jó-e a megoldásunk.Geometriából is nagyon jók vannak. Van egy, amit én is űrhajóépítőként ismerek, ahol 8 kockát kell összeilleszteni, hogy a felszíne egy megadott érték legyen. De vannak az egybevágósági transzformációkat modellező, derékszögű háromszögben a szinusz és koszinusz begyakorlására, fraktálokra, térbeli testekre , Geoboardra rengeteg Java applet. És még rengeteg minden van. A statisztika-valószínűségszámításos részbe csak rápillantottam. Jó böngészést!
*:persze lehet, hogy ezt már előttem más is kitalálta, nem tudom. Nem néztem utána.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)