A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műholdak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műholdak. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. február 20., péntek

Összeütközések hete

Az elmúlt héten rengeteg összeütközésről hallottam. Az egyik igen meglepett, mert csak egy kis apró hír volt az Indexen. Hiszen csak a The Sun bulvár újságban jelent meg. Aztán rá 2 napra azért mégiscsak bemondták a Híradóban is, addigra jutott el odáig a hír. Még akkor akartam erről írni, milyen jó is lett volna, ha elsőként e blogban lehet erről olvasni, de aztán mégse néztem jobban utána, nem írtam.

De azért legyen itt címszavakban, mi is történt a héten.

Először is egy orosz és egy amerikai szatellit ütközött össze február 11-én Szibéria fölött 790 kilométerrel az AP hírügynökség jelentése szerint [1]. Az egyik áldozat az 560 kilogrammos Iridium kommunikációs műhold volt, amit még 1997-ben bocsátottak fel. A baleset másik résztvevője az egytonnás orosz szatellit volt, ami 1993 óta keringett, azonban már jó ideje üzemen kívül volt, ennek megfelelően irányítani sem lehetett. Eddig négyszer fordult elő, hogy különböző ember alkotta szerkezetek találkoztak az űrben, de most először karambolozott két nagyobb műhold. Pedig mindez sokszor a szerencsén is múlik. Jelenleg 17 ezer tárgy kerül a Föld körül, ezeket a hadsereg által üzemeltetett U.S. Space Surveillance Network tartja számon. A becsapódás után keletkezett törmelékfelhőt a Kínai Tudományos Akadémia vezette égboltfigyelő hálózat is nyomon követi. Aggódnak a Fengjün-1 meteorológiai, illetve a Cejüan-1 csillagvizsgáló műholdjaikért.


A hét másik nagy ütközése, amikor a Le Triomphant és a Vanguard atomtengeralattjárók ütköztek össze merülés közben. A két hajó egymástól független küldetésen vett részt, és nem tudták egymásról, hogy éppen ugyanott merültek le. A tengeri hadviselésben a hadihajók a hanghullámok visszaverődésének elvén működő szonárral tájékozódnak. A Sun által idézett haditengerészeti források szerint a mai anti-szonár lopakodó technológiák annyira fejlettek, hogy egyszerűen annyira későn látták meg egymást a szonáron, hogy már nem tudták elkerülni az ütközést.És egy kis adat a méretekről: a Vanguard 15 ezer tonnás, 150 méter hosszú,16 Trident típusú ballisztikus nukleáris rakétával és 140 fő legénységgel. A Le Triomphant "csak" 12 ezer tonnás, és 140 méter hosszú. A fedélzetén 110-en teljesítenek szolgálatot, és szintén 16 nukleáris robbanófejet szállít. Az ütközésben a kisebb hajó sérült meg jobban, de csak a szonárja, aminek amúgy sincs sok haszna az eset szerint, a robbanótöltetek mindkét hajón épek, így sugárzás sincs.

Még sok vonatbaleset is történt. Lehet, hogy nem több, mint máskor, de az egyik vonaton egy rokonunk ott is volt. Nagyon szemléletesen írta le a  több tonnás vonat és a 80 kilós ember találkozását, és hogy mi maradt az utóbbiból. És löktek rá ártatlan, szabályosan álló kocsit is a sínekre.

2008. október 6., hétfő

Űrszemét felettünk

Az alábbi kis videót a londoni Science Museum-ban vették fel. Több, mint 6000 objektum van fent. Ezek közül jó, ha 800 működik még. Többségük az alacsony pályákon (Low Earth Orbit) keringenek. Ez kb 340 kilométerre van a földfelszín felett. A legtöbb műhold itt kering. Például a GPS műholdak is.  Majd később láthatóak a geostacionárius pályákon keringő műholdak is, ez kb 36000 kilométerre vannak a Föld felszínétől. Itt keringenek a távközlési műholdak, és mivel ott a Föld felszín 42%-át lehet látni a meteorológiai műholdakat is itt találhatjuk meg. Így ezeket mindig a Föld egy adott pontja felett láthatjuk.
UPDATE:
Mivel az eredeti videót nem találtam meg, de találtam helyette egy nagyon hasonlót, ami az arányokat szemlélteti, így utóbbit rakom most fel: