A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztronómia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztronómia. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 24., vasárnap

Marcipános csokis születésnapi torta

Életem legszebb tortáját készítettem el nagyfiam születésnapjára. A krém ugyanaz volt, mint tavaly, de idén a díszítésre nagy hangsúlyt fektettem.
Mindig is nagyon tetszettek a marcipánnal bevont torták, de úgy tűnt, hogy nehéz elkészíteni, így mindig csak halogattam. De idén vettem egy nagy levegőt, és belevágtam. Nem bántam meg, az eredmény magáért beszél:

Most megosztom Veletek, hogy mi mindenre kell figyelni.
Ehhez az átlagos méretű nagy tortához én két csomag 15 dkg-os Szamos marcipán bevonót használtam el. Ez a minimális mennyiség, ennél inkább többet kell venni.
A marcipánt nem szabad fán illetve fával nyújtani. A marcipán mindenhez ragad, így ajánlják, hogy porcukrot szórjunk alá nyújtásnál. De erről mindenfélét írnak, hogy ha túl sok, akkor átüt. Így inkább folpackon nyújtottam ki folpackba csomagolt nyújtófa segítségével. Majd utolsó percben olvastam azt az információt, hogy ha tejszínes krémre helyezzük a marcipánt, akkor az reggelre elfolyósodik, így le kell "szigetelni" vajjal kikevert cukorral. Itt javaslom inkább a porcukrot, mert a kristálycukros verzió nem rossz, de nem tökéletes. A tortánál jóval nagyobbra kell kinyújtani a marcipánt. Írják, hogy kb 5 mm-esre nyújtsuk, hogy biztosan ne lyukadjon ki. Hát nekem sikerült olyan 1 mm-esre is kinyújtani minden sérülés nélkül.
Majd feltekerjük a sodrófára, és ráhelyezzük a tortára, a levegőt óvatosan kinyomkodjuk, majd ráhagyással levágjuk a szélét. A mintát is krémmel kellene odaragasztani. Én csak az utat ragasztottam, a bozótokat csak rányomkodtam, így is ott maradt.
Szerintem nagyon szépre sikerült a torta, és nem utolsó sorban finom is lett!




2011. április 25., hétfő

Üdítős süti - Gasztro bejegyzés

Igazságtalanul elfeledett süteményt készítettem Húsvétra - olyan 15 év után újra. Pedig egyszerű elkészíteni, édes és egyszerre keserű, könnyed kis sütemény.

Az elkészítés pedig a következő: készítsük el először az alap kakaós piskóta tésztát. 6 tojásból. Miután kihűlt a tészta, kenjük rá a krémet, ami fél kg túróból, 2 csomag vaniliáscukorból, 25 dkg RAMA margarinból és 20 dkg porcukorból áll össze. A krémet botmixerrel kevertem össze, így elég homogén lett az állaga. A máz pedig két csomag vaníliás főzős pudingból készül, amibe most nem tejet, hanem Fanta narancsot öntünk, méghozzá 7 dl-t! Adunk még hozzá 2 evőkanál kristálycukrot is.
Az egész süteményben ezt a folyamatot szeretem a legjobban. Imádom nézni, ahogyan a kezdetben tejszerű anyag először kis gócokban "kristályosodik ki", majd végül mindenhol átváltozik erre az áttetsző, zselé szerű anyaggá.

2008. április 20., vasárnap

A mai vasárnapi ebéd - gasztro bejegyzés

A mai ebédünk Koszciuszkó csirkemell volt serpenyős burgonyával. Azaz baconbe göngyölt, újhagymás sajttal töltött csirkemell sütve-párolva. Rendkívül finom volt.

Nemrég sikerült venni 0% THM-es almalét. Kivételes, hogy szóvicc van az ételek csomagolásán. De ezt nagyon eltalálták. Mi ezt ittuk hozzá, az ínyencebbeket Egri Cserszegi fűszeressel is megkínáltuk volna. Ha például egy informátort megvendégelhetnénk, biztos ezzel tennénk. És esetleg desszertre kapna finom Túró Rudit is. Vagy készítenék neki almás sütit.

A sütés folyamata képekben:

 Jó étvágyat kívánunk!