2011. augusztus 3., szerda

Megéri odafigyelni matek órán

Bár ez tananyag a középiskolában, mégis az MIT matematikusainak jutott eszébe, hogy kijátssza a Massachusetts állambeli Cash Winfall lottójátékot, és ezáltal jelentős nyereményre tegyenek szert.
A játék során 46 számból kell 6-ot kiválasztani. A telitalálat esélye így 46 alatt a 6, azaz 1 a 9366819-hez. Azonban a Cash Winfall lottó hét éve alatt mindössze egyszer volt telitalálatos, és vitték el a kétmillió dolláros jackpotot. A nyereményalap így hétről hétre növekszik. ezért a szervezők azt találták ki, hogy évente négy alkalommal úgynevezett "rolldown week" -et tartanak. amikor az addig halmozódó nyereményt telitalálat híján a kisebb nyertesek között osztják szét. A normál hetekhez képest pont annyival lett több a nyeremény (állítólag kb tízszeres), hogy ekkor már megérte játszani. A nagy számok törvényét kihasználva az eladott szelvények több mint felét a matematikus csapat vette meg, és az összesen 1605 kisebb-nagyobb nyereményből is 1105 az övék lett. Az egyetlen kockázatuk az volt, hogy valaki éppen a pénzes héten talál bele a jackpotba, és elviszi az egész nyereményt. De ez szerencsére (vagy nem szerencsére) nem történt meg.
Jó hír, hogy a Cash Winfall szervezői egyébként nem tervezik a játékszabályok megváltoztatását, indoklásuk szerint azért, mert a játék 11 millió dolláros profitot termelt nekik 2010-ben.

Forrás: Index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése