Atom-tologatás

Az IBM kutatói egy kobaltatomot mozdítottak meg egy miniatűr, hangvillaszerű szerszámmal. A mozgatáshoz szükséges erőt a villa rezgésének frekvenciája alapján tudták pontosan meghatározni. Azt is megfigyelték, hogy ahogy az atomot ért erőhatás eléri a 17 pikonewtont (17*10^-12 N), az átugrik a következő pozícióra.
"Olyan gyors a mozgás, hogy a műszereink képtelenek érzékelni" - mondta a New York Timesnak Markus Ternes, a kutatást végző egyik tudós.
És hogy miért tologatnak egyetlen atomot a kísérletező elvetemültek? Mert az így nyert eredményeket fel tudják -vélhetően- használni arra, hogy majd az atomi méretekben működő logikai áramköröket, vagy adattárolókat tudjanak létrehozni.

Erről a "kedvenc" kísérletem jut eszembe. A Millikan kísérlet. Olajat fröcskölünk egy mikroszkóp tárgylencséjére, ami egy kondenzátor között van. Bekapcsoljuk az egyenáramot, így a töltött részecskék elindulnak az egyik irányba, majd polaritást váltunk és a másik irányba indulnak el. Amerre a nehézségi erő mutat, arra gyorsabban mozognak. Mi meg kiguvadt szemmel nézzünk egy szimpatikus olajcseppet, és mérjük az időt, ahogyan egy mikroszkopikus pályát be fut egyszer az egyik-majd a másik irányban. Hopp! Kifutott a látómezőből? Sebaj nézzünk egy újabbat, kezdjük elölről! Majd lassan azon kapod magadat, hogy csillagokat látsz, és méred, mennyi idő alatt futnak ki a szemed elől....
Szerintem a fenti kísérlet is lesz dem.laboron úgy 50 év múlva. Részvétem a jövő generációnak.

Aurora australis azaz déli sarki- fény

Szinte mindenki ismeri az Északi fény, azaz aurora borealis néven ismeretes jelenséget. A fenti képen azonban aurora australist láthatunk, azaz déli sarki-fényt. Ez kevésbé ismert, mert ritkábban fordul elő. A fényképet egy kutatóállomás felett az Ausztrál Antarktiszi Territóriumon fényképezték. ( fotó: AFP, AUSTRALIAN ANTARCTIC DIVISION Hosung Chung)

A borealis jelentése északi, az australis pedig déli, az aurora pedig a római hajnalistennő Aurora nevéből alkották.

Hogyan is alakul ki ez a szép jelenség?

Általános tévhit, hogy a szép fényjelenséget a Napból érkező, és a légkörben elégő részecskék okozzák. Valóban a Napból érkező, leginkább protonok és neutronok keltik a jelenséget, de nem égnek el. A részecskék a napszél-lel érkeznek, és kis részben a Naprendszerünkön kívülről érkezett részecskékből állnak.

A töltött, mozgó részecskéket a földi magnetoszféra nagyrészt eltéríti. Hat rájuk a Lorenz erő (12-es fizika anyag). A Föld mágneses pó­lusai körüli tartományokban azonban bejutnak a légkörbe. Ekkor a részecskék üt­köznek a légkör atomjaival, (például oxigénnel, nitrogénnel), ionizálják és gerjesztik az atomokat. A gerjesztett állapot viszont nem kényelmes az atomoknak, és visszapottyannak az alapállapotukba. Az energia megmaradás miatt, a felesleges energiát pedig fény formájában kibocsátják.

A színkép látható tartományában elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmole­kulák kékesibolya vonalai jelentkeznek, a sarki fény az ultraibolya tarto­mányban is erős. A jelenség 80–1000 km magasságban fordul elő, leggyakrab­ban 100 km magasságban figyelhető meg. (forrás és lásd még : Wikipedia)

<!--Az Index cikke »-->