2007. július 13., péntek

Hova tűntél MCO?


Ez egy igazán péntek 13-ai történet. Bár nem most történt, hanem 1999-ben, de nem tudnak róla túl sokan. Ide kívánkozik.


A pályakorrekciós adatokat el is küldték a NASA szakemberei a szondának, de az eltűnt a szemük elől. A Universe Today oldalán, vagy a Mars szondák hivatalos oldalán kis rövid hírek segítségével követhetjük nyomon, hogy mi történt napról napra.

Kellett néhány nap, mire rájöttek, hova is tűnt a mintegy 125 millió dolláros ketyere.

A Lockheed Martin vezette a szonda tervezését, előállítását és üzembe helyezését a NASA felkérésére. Mint kiderült, ők az angol mértékegységrendszert használták (fontot, lábot) míg a NASA-nál már áttértek a metrikus rendszerre (kilogramm, méter). Azaz a szonda az adatokat lábban várta, míg a földi irányítók méterben adták meg!!!
Úgy látszik a mértékegység átváltás nem csak az iskolában nagy mumus, hanem a NASA-nál is..... :)
1998. december 11-én délután 1:45-kor a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről szállt fel a Mars Climate Orbiter. A feladata a bolygó térképezése és a légkör tanulmányozása lett volna. 286 nap utazás után, 1999. szeptember 23-án meg is érkezett a bolygóhoz, ahol kisebb pályamódosításokra volt szüksége, hogy a bolygó körüli körpályára álljon.

Így a szonda valószínűleg a Mars légterében elégett, és a maradványai becsapódtak a Mars felszínébe. Hát nem kis félreértés, ugye?


A CNN így írt róla. A BBC meg így.


2 megjegyzés:

  1. Ezzel azért mindig is úgy voltam, hogy vagy elhiszem, vagy sem... épp úgy, mint a lezuhant vadászgépben mászkáló skorpió történetét.

    De megértem. Melóhely felé sem szokás azt mondani, hogy "Bocs, elböszméskedtük." Inkább "Majd utánanézek / vagy a XY modul 145. sora rosszul defíniálat funkcióra futott."

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, ezért nem verték nagy dobra. Mert elég ciki. Még a wikin sem írják az okot. Csak szép hangzatosan írnak róla, mint ahogy te is említetted. Volt egy másik szonda is, a Polar. Az meg rossz szögben szállt le, és azért semmisült meg. Nem szerencsés ez a Mars.

    VálaszTörlés