2009. október 8., csütörtök

Street-art - a magyar valóság

Egy nyári napon több mint fél órát álltunk és néztük, ahogyan két alpinista egy tűzfalat fest. Kiderült később, hogy a Gyermek ARC pályázat keretében több, mint 200 alkotás közül választottak ki 5-t. Az egyik ide került Budapestre, a többit négy másik nagyvárosban festették fel. A pályázat arról szólt, hogyan képzelik el a gyerekek Budapestet 2039-ben.

Az október 2-ai Várnegyed újságban az olvasható, hogy dr Aczél Péter, kerületi főépítész "a kialakult állapot fennmaradását nem javasolja és intézkedést kért a látvány megszüntetésére." Az okok közt lakossági bejelentések voltak, miszerint nem szép, és inkább egy "lakótelepre, esetleg oktatási létesítmények intimebb, közterületről nem feltárulkozó felületeire, szórakoztatásra alkalmas területre illő." Sérelmezték azt is, hogy szerepel a képen a T-com írása, miszerint ők szponzorálták az egészet. És ez mint reklám tűrhetetlen. Harsány színei elvonhatják a gépjárművezetők figyelmét a forgalomtól. És egyébként is "teljesen idegen a krisztinavárosi hangulattól". Na mondjuk ebben egyetértek, de azt hittem végre van egy lépés, amitől élhetőbb lesz a környezet.


A héten olvastam azt a cikket is a kepgyar.blog.hu-n, miszerint Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya párt egyetlen tagja ellen rongálás miatt eljárás folyik. Hát igen, könnyű volt megtalálni, mert nem burkolódzik névtelenségbe. Ő az egyetlen. A bűn az volt, hogy bohócarcot ragasztott Bokros Lajosnak, és Fidesz szavazóvá tette BB Kinget. "A rendőrség szakértőt kért fel, aki megállapította, hogy a rongálással 30 ezer forint értékű kár keletkezett. A fenti összegen felül ki kell fizetnie a szakértői vizsgálat 35 ezer forintos díját. A tettest a rendőrség rabosítani is fogja, azaz nyilvántartásba veszik, de mivel a kapitányságon senki nem ért rá, egy későbbi időpontban kell majd leadnia ujjlenyomatát." Ezen a ponton nem bírtam megállni nevetés nélkül.

"A Kétfarkú Kutyapárt vezetője ellen folyik egy másik per is. Ott a MÁV a felperes, és rongálással vádolja, mert névjegykártya méretű matricákat ragasztott ki a vasúti kocsikban, „A vonatokat direkt nem takarítjuk. MÁV” felirattal. A vád rágalmazás."

Komolyan, merre tart ez az ország?!

1 megjegyzés:

  1. Átfestették a gyerekrajzokat a régihez hasonló homlokzatot utánzó képpel. Ezen is fent van egy óriási - ugyanaz a cég - reklám. Ez most miért nem zavarja az itt lakókat? Egy fél évig érdekes volt ez a kis fal, és most megint beburkolódzott a hétköznapi unalomba.

    VálaszTörlés