2009. december 30., szerda

Kék hold szilvesztere

Ezzel a rövid kis bejegyzéssel szeretnék minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánni!

Egy hónapban általában egyszer van telihold, de mivel a Hold mozgása során 29,5 nap alatt jut el kétszer ugyanabba a fényfázisba, néha két telihold esik egy hónapra. A második teliholdat „kék hold” néven ismeri a csillagászat, bár a hold színe természetesen nem változik meg. Az angol nyelvben a „once in a blue moon” kifejezés (jelentése: nagyon ritkán) utal arra, hogy a jelenség nem túl gyakori.

2009 decemberében is lesz kék hold, ráadásul éppen szilveszterkor (a hónap első teliholdja december 2-re esett), a második teliholdat Magyarországon este 8 óra 13 perctől lehet élvezni. Legközelebb 2012. augusztus 31-én lesz kék hold, és 2028-ig kell várnunk arra, hogy megint szilveszterre essen egy kék hold.

Ráadásul még részleges fogyatkozás is lesz, ami magyar idő szerint este 7 óra 52 perckor kezdődik és 8 óra 52 perckor ér véget. Csúcspontján, este 8 óra 23 perckor a holdkorong átmérőjének 8 százaléka fog a Föld félárnyékában állni.

Forrás: Index, MCSE


4 megjegyzés:

  1. ja azért vagy annál inkább: BUÉK!:)

    VálaszTörlés
  2. Ebben az az érdekes, hogy erről totál lemaradtam volna, ha nem írsz róla! Ennek fényében Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  3. Mindig, ha ilyen populáris index típusú helyről csak úgy bemásolok, és nem rakok hozzá semmit, felmerül bennem, hogy érdemes-e egyáltalán, mert lehet hogy a csapból is ez folyik...de akkor talán mégis érdemes.

    VálaszTörlés