2008. április 4., péntek

Egy kis matek Bogotában - játék


Megdöbbentő! Az 1600-as évek elején, amikor a spanyol hódítók a mai Bogota városának felépítésén gondolkodtak egy nagyon logikus és átlátható rendszert akartak létrehozni az unalmas és logikátlan európai helyett. Hát sikerült.


A négyzetes építkezés a hódító spanyolok ötlete volt, mint az is, hogy a hegyekre merőlegesen futó utcákat calle-nak, a hegyekkel párhuzamos utcákat pedig carrera-nak nevezték el. Előbbiek nagyjából kelet-nyugati, utóbbiak észak-dél tájolásúak. Vannak még átlós utak is a biztonság kedvéért (diagonal és transversal). De most maradjunk csak az előző kettőnél, az egyszerűség kedvéért. Ugyanis a történet itt nem ér véget. Lehet még fokozni!


Mert a címeket nem csak úgy egyszerűen állítják elő, hogy "carrera 17 25-ös ház", hanem megnézik, hogy az adott címen a carrérát melyik callé metszi el legközelebb keleti irányban, majd felosztják a két callé közötti részt 100 egységre és az lesz a házszám, ami arányosan oda esik.
Egyszerű, nem?

Tehát a fenti kép a "Carrera 17 No. 2-50" vagy másképpen "Carrera 17 # 2 - 50" azt jelenti, hogy a 17-es carrérán van, ami a 2-es calétól 50%-nyira van a 3-as előtt, azaz a 2-es és a 3-as calé között félúton helyezkedik el.

És akkor most nézzük, hogy sikerült-e megérteni e rövid kis magyarázat után.





Mi a címe az A-val jelölt helynek?
carrrera 5 # 72 - 45
carrrera 5 # 72 - 55
carrrera 5 # 71 - 45
carrrera 5 # 71 - 25
calle 71 # 5 - 10
calle 71 # 7 - 90

(View Results)

Create a Poll

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése