A hajítás elsőre egyszerű dolognak tűnik. Pályája szép parabola - ha egyéb hatásoktól eltekintünk. Lehet ezt szemléltetni például sorozatfelvétellel:
Mivel a képletek elég egyszerűek, ezért könnyű leprogramozni is. Ez a mozgás van a sokak által ismert Angry Birds játék mögött, de a kevésbé ismert, pedig talán aranyosabb Home Sheep Home mögött is. Erről már egyszer írtam 6 éve.
De van amikor nem megy kiszámolni a pályát. Pedig kívülről elég egyszerűnek, és megjósolhatónak tűnik. Ilyenkor találkozhatunk hasonló problémákkal, amik roppant kínosan érinthetik a résztvevőket:
Ha vonatkoztatási rendszert váltunk, akkor a hajítás is megmutatja milyen mozgásokból tevődik össze. Erre látunk remek képeket bombázókról. Ezek tudatában beszéljünk csak egy kicsit a méltán népszerű gyerekkönyvsorozatról, amit Richard Scarry rajzolt. Vizsgáljuk csak meg az alábbi képeket! Mit gondolunk róluk?
Már egy régebbi bejegyzésben írtam erről a képről, amit csak azok értenek meg, akik tisztában vannak az egészek felépítésével. Ha nem mondom el mit ábrázol, nem is olyan egyszerű egy átlagos embernek. Pedig már a görögök is....A számelméletnél sincs hasonlóképpen ez. Eratoszthenész szitája kiadja a prímeket. Lényegében akármilyen nagy számhalmazzal megoldható, bár általában csak százig szoktunk vele találkozni. Ebben az alkalmazásban 900-ig is legenerálhatjuk a szitát.
És akkor következzék valami teljesen más. Ugyanez másképpen:
A XVIII. században tudósnak lenni főleg az előkelő, vagyonos család sarjainak adatott meg. Henry Cavendish esetében a vagyon párosult tehetséggel. Rendkívül visszahúzódó ember volt. Lényegében csak tudományos összejövetelekre járt el. Az egyetlen hiteles ábrázolás róla a bal oldalt látható. Ez is úgy készült, hogy a festő először lerajzolta Cavendish fogason lógó kabátját, majd utána emlékezetből rajzolta le az arcát, amit akkor tudott megfigyelni, amikor egy összejövetelről távozva elhaladt előtte. Rengeteg felfedezése mellett a legfontosabbnak a 67 éves korában elvégzett kísérletét szokták emlegetni: a gravitációs állandó megmérését, és ennek segítségével a Föld tömegének kiszámítását.
Valójában a kísérlet ötlete John Michelle barátjától származott, aki viszont a mérés előtt néhány évvel meghalt.
"A berendezés egy erős és könnyű rudat (1,8 méter hosszú farudat) használt, amelynek mindkét végére kicsiny, körülbelül 5 cm átmérőjű ólomgolyót erősített. A rudat a közepénél egy huzalra függesztette fel. Két sokkal nehezebb, egyenként 160 kg súlyú ólomgolyót úgy függesztett fel, hogy azok a rúd végeire erősített kis golyóktól pontosan ismert távolságba lendülhessenek. Az egész kísérleti eszközt egy fadoboz belsejében helyezte el, így akadályozva meg a légáramlatok zavaró hatását. A nagy súlyok és a kis golyók közötti gravitációs erő következtében a rúd a vízszintes síkban kissé elfordult, mindaddig, amíg a felfüggesztő szálban ébredő torziós feszültség azt éppen kiegyensúlyozta. Az ekkora elfordulás létrehozásához szükséges erő nagyságát úgy mérte meg, hogy eltávolította a nagy súlyokat, és megvizsgálta a vízszintes rúd horizontális ingaként végzett lengését. Az egész kísérleti elrendezést torziós ingának nevezzük."[Forrás]
Ha már tehetetlenség, és úgy érezzük, hogy a múltkoriak után most aztán már mindent értünk, akkor nézzük meg a lenti videót, ami azzal foglalkozik, hogy merre mozdul el a lufi, ami egy autó aljához van erősítve:
Pascal törvénye értelmében zárt térben külső erő hatására bekövetkező nyomásváltozás minden irányban gyengítetlenül terjed. Az elmúlt években a gyorskamerák hihetetlen változáson mentek keresztül. Így egyre több felvételünk van, ahol tetten érhető Pascal törvénye.
Legyen az első videó egy régebbi, de mivel nagyon sokfajta dolgot lő szét, ezért érdemes megnézni:
A fentiek közül is figyelemre méltó a tojás szétlövése. ezzel mások is kísérleteztek. Paintballal szétlőtt tojás:
Lényegében ugyanaz a jelenség, ha pisztollyal lőjük szét a tojást. De mi van ha sok tojást rakunk egymás után?
Persze lőhetünk vizes lufikat is szét. Akár abból is többet egymás után:
Milyen gyakorlati alkalmazása van ennek? Van egy legenda arról, hogy régen az ütközetek előtt nem szabadott sokat inniuk a katonáknak, hogy csökkentség a haslövések által okozott sérüléseket:
A XVIII. században tudósnak lenni főleg az előkelő, vagyonos család sarjainak adatott meg. Henry Cavendish esetében a vagyon párosult tehetséggel. Rendkívül visszahúzódó ember volt. Lényegében csak tudományos összejövetelekre járt el. Az egyetlen hiteles ábrázolás róla a bal oldalt látható. Ez is úgy készült, hogy a festő először lerajzolta Cavendish fogason lógó kabátját, majd utána emlékezetből rajzolta le az arcát, amit akkor tudott megfigyelni, amikor egy összejövetelről távozva elhaladt előtte.
"A berendezés egy erős és könnyű rudat (1,8 méter hosszú farudat) használt, amelynek mindkét végére kicsiny, körülbelül 5 cm átmérőjű ólomgolyót erősített. A rudat a közepénél egy huzalra függesztette fel. Két sokkal nehezebb, egyenként 160 kg súlyú ólomgolyót úgy függesztett fel, hogy azok a rúd végeire erősített kis golyóktól pontosan ismert távolságba lendülhessenek. Az egész kísérleti eszközt egy fadoboz belsejében helyezte el, így akadályozva meg a légáramlatok zavaró hatását. A nagy súlyok és a kis golyók közötti gravitációs erő következtében a rúd a vízszintes síkban kissé elfordult, mindaddig, amíg a felfüggesztő szálban ébredő torziós feszültség azt éppen kiegyensúlyozta. Az ekkora elfordulás létrehozásához szükséges erő nagyságát úgy mérte meg, hogy eltávolította a nagy súlyokat, és megvizsgálta a vízszintes rúd horizontális ingaként végzett lengését. Az egész kísérleti elrendezést torziós ingának nevezzük."[Forrás]
