2012. május 31., csütörtök

Napfogyatkozások és átvonulások

2012. május 21-én gyűrűs napfogyatkozást lehetett megfigyelni. A szokásos képektől eltérően most nézzük meg, hogy hogyan látszódott mindez a MTSAT (Multi-Functional Transport Satellite) műholdról.
Akik a "kis foltban" tartózkodtak, és felnéztek az égre, azok látták a napfogyatkozást. Valahogy így:

Szerencsére a Nemzetközi Űrállomáson lévő Don Pettit egyre sűrűbben mutatja meg, hogy miként is látszódik 400 km magassgból a földünk. Most is készített egy videót a mozgó árnyékról.




És ha például a Jupiter felszínén lennénk, akkor így nézne ott ki, amikor négy holdja közül kettő, az Io és a Ganymedes árnyéka a felszínre vetül:

Itt a holdak jól kivehetőek. Azonban ha a hold a Jupiter előtt van, akkor nem mindig látszik, ha a Jupiter felhői fényesebbek. Máskor is csak alig kivehető. Mint például ezen a képen. Az pedig nagy érdem, ha valaki olyan képet tud készíteni, amikor a hold a bolygója előtt van, de az árnyékot eltakarja....

Egyébként pedig ezt is átvonulásnak hívjuk, csak itt a hold vonul át a fényes bolygója előtt.
Amitől pedig hangos a sajtó, az a június 6-ai Vénusz átvonulás a Nap előtt. Ugyanis legközelebb 122 év múlva lesz ilyen esemény. Egy nagyon érdekes cikk olvasható az eseményről a Magyar Csillagászati Egyesület honlaján. És érdemes ezt a közel 20 perces videót is megnézni a 8 évvel ezelőtti, kissé szerencsésebb időben történő Vénusz átvonulásról:


És ha már itt tartunk, akkor említsük meg a Stellarium nevű csillaagvizsgáló programot, ami ingyenesen letölthető. Vele csillagvizsgálás előtt felkészülhetünk, hogy mit fogunk, és hol látni. De megnézhetjük az eget születésünk pillanatában, vagy akár a Vénuszról is nézhetünk Földfázisokat...

2012. május 16., szerda

Bombázók és a hajítás


Ha a repülőgéppel együtt mozgó koordináta rendszerből figyeljük a bombák mozgását, akkor úgy tűnik, mintha egyszerűen szabadon esnének a bombák.

Közben persze a repülőgép ad egy vízszintes irányú kezdősebességet is. Így a külső szemlélő parabola pályán látja esni a bombákat.
Ha pedig a becsapódásokat figyeljük, akkor azok egyenletesen követik egymást a földön:

2012. április 26., csütörtök

Körmozgáshoz

Biztosan sokan tapasztalták már golyópálya vagy autópálya építésnél, hogy nem megfelelő sebességgel elindított autó vagy golyó képtelen körbemenni a hurkon. Kiszámolható a szükséges sebesség, az autósra ható nyomóerő. És ha már megvan a megfelelő sebesség, miért ne építenénk meg igazi autóhoz?! Hát volt, aki megépítette:

De ha már számítás, és körmozgás, akkor biztosan senkinek nem meglepő, ha a kanyarban bedőlő motorost lát, vagy ha nem a motor, akkor a pálya dől be...
A következő mutatvány pedig egyenesen félelmetes. Félelmetes az a könnyedség, holott az előzőekből láttuk, hogy sebesség az van.

És ez bár nem egyenletes körmozgás, hanem gyorsuló, de találtam egy egészen izgalmas videót, ahol Gécsek Tibor (Európa-bajnok, kilencszeres magyar bajnok kalapácsvető, aki először dobott 80 méter fölé) mesél a kalapácsvetésről. Egészen sok fizikával a háttérben, nyílt felhívásként, hogy utána számoljon az ember.


2012. április 12., csütörtök

Hasznos linkek atomerőművekhez

Néhány éve kénytelenek voltunk beérni egy-egy képpel, vagy jó esetben animált giffel, amit jobb oldalt láthatunk.
De találtam egy igenjó rövid összefoglalót a Paksi Atomerőmű felépításáről, működéséről:

Építsünk atomerőművet: lépésről lépésre, szerkezetről szerkezetre épül fel az atomerőmű. A Paksi Atomerőmű honalpján volt régen. Most itt találtam meg, Varga József engedélyével tették közre.

Van még egy közepesen jó atomerőmű szimulátor, ahol előre kitalált hibákat kell javítani, illetve elérni, hogy ne olvadjon le a reaktor...a nagyon kedvelt PAX-omhoz képest ez semmi. De az meg már nem fut ebben a környezetben. Persze van még rengeteg a neten, de nem tudtam mindnek utána nézni, és amit láttam, az elég gyér volt.

Régen mindig levetítettem ezt a filmet, amit a szovjetek készítettek a csernobili balesetről. Sajnos ez már nem az a film, hanem annak egy felújított változata, összemosva a hatásvadász amerikai testvérével. De legalább már nem tartalmaz annyi fizikai hülyeséget, mint az eredeti amerikai verzió, amit egyszerűen nem lehetett egyben végig nézni, folyton meg kell állni, kijavítani a pontatlanságokat, vagy félremagyarázásokat.

A másik, ami azonban kihagyhatatlan film az Oppenheimer - the man behind the bomb. Szerencsére ez is fent van, bár itt se az eredeti. Rengeteg korabeli felvétel van, de szerintem pont az érdekes részeket kivágták, és cserébe unalmasan beszélő amerikai tudósok beszélnek. Azt hiszem, ha lesz rá módom, és lehetőségem, akkor felrakom az eredetit, ami bár rettentő rossz minőségben van meg, de van aláírás és nincsenek unalamas szövegelések benne.


2012. április 7., szombat

Matekos húsvéti tojás + játék

Ha Húsvét akkor tojás. De mi is lenne idevalóbb, mint  ez a szépen megfestet húsvéti tojás. Idén mondjuk csak csokitojásokkal készültem - erre már nem volt időm, és hétfőig nem is lesz, de talán másnak még kedvet csinál a festéshez.
(A tojást a Flickr-en találtam, PugnoM képe.)
És találtam még egy érdekességet. Van egy hercegnős kindertojásom a megfejtőnek. Mi látható a jobb oldali képen? Hol van és miről híres? A válaszokat kommentben kérem!
Sok csokinyuszit, csokitojást, locsolót és boldog Húsvétot kívánok minden kedves Olvasómnak!

2012. április 6., péntek

A múlt emlékei

Glasgow-tól nem messze van egy Vestiges Park nevű hely. Itt az első világháború előtt birkalegelő volt, de a skót kormány kitelepítette a lakosokat, hogy a helyet gyorsan növő fákkal telepítse be a megnövekedett faigény miatt. A kitelepített embereknek emléket állítva álmodta meg Rob Mulhollad ezt az installációt.
Az erdőbe hat, nőket és férfiakat mintázó tükörszobrot helyezett ki. A tükör görbületei, a táj vadsága gyönyörű és egyben hátborzongató látványt nyújt.