2011. augusztus 30., kedd

Láthatatlanná tévő köpönyeg - magyar találmány

Az iskolakezdés és bölcsis beszoktatás kissé lefoglal, így ezt - a gépnarancson talált - érdekes hírt most egy az egyben bemásolom ide. Nagyon ígéretes!

"A transzformációs optika és az anyagtudomány vezetett a láthatlannátevő köpenyek elméleti lehetőségéhez. A láthatatlanság alapjait eddig is számos kísérlet demonstrálta valamilyen egyszerűsített formában. Voltak olyan törekvések (az ún. “szönyeg-köpeny”), mely ugyan nem tette látatlanná
Az eddig alkalmazott módszerek azon alapultak, hogy a láthatatlanná tenni kívánt tárgy körül a fényt elhajlították. Ez azonban komoly elvi és gyakorlati problémákat vett fel. A láthatatlanság egyik legfontosabb elvi problémája, hogy a láthatatlanná tett terület körül a fény fázissebessége igen nagy kell hogy legyen. Akár még végtelen is. Ez nem kivitelezhetelen különleges anyagok segítségével, azonban ezen anyagok csak egy adott frekvencián képesek erre, amely az adott anyag rezonancia frekvenciájához köthető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a láthatatlanná tett tárgy csak egy adott színű háttér előtt látszik láthatatlannak. Így például egy változó háttér előtt álló tárgy azonnal láthatóvá válik, amint a háttér színe megváltozik. Mindezen eszközök esetében még mindig fenn marad egy másik elvi probléma, miszerint a láthatatlanná tett terület körül a fény terjedési sebessége szuperluminális kell hogy legyen, ami azt jelenti, hogy nagyobb mint a fény vákuumbeli terjedési sebessége. Ez pedig nem elérhető.
A University of St Andrews diákjánák, Perczel Jánosnak sikerült egy új optika eszköz (az ún. láthatatlan gömb) segítségével elérnie, hogy az összes fény (minden frekvencián), ami a köpenyhez ér lelassul, így annak nem kell hatalmas sebességre gyorsulnia.
A Perczellel készült interjúban kifejti, hogy nem szeretne a lehetséges katonai alkalmazásokról beszélni. Véleménye szerint a lényeg abban rejlik, hogy az egész láthatatlanná tevés téma a transzformációs optikán alapul. “Ez itt a kulcsszó, és elmondja nekünk hogyan irányítsuk a fényt és hogyan vezessük bármilyen úton, amilyen úton csak vezetni akarjuk. Ez vezethet hihetetlen optika eszközök születéséhez.”
a tárgyakat csak azok tökéletesen laposnak látszottak. Másoknak sikerült elérni, hogy bizonyos frekvenciákra láthatatlan legyen egy adott tárgy.

2011. augusztus 26., péntek

A dinnye fizikája

Kétség kívül a leghasznosabb nyári kísérletet végezte el a Szegedi fizikusok egy csoportja : Dr. Hopp Béla, Dr. Smausz Kolumbán Tomi, Dr. Kecskeméti Gabriella és Zölei Dániel.
"Nyilván mindenki látta már, ahogy az emberek állnak a dinnyehalmok felett, paskolják, ütögetik, kopogtatják a zöld gömböket, és a hallott hang alapján döntik el, melyiket vegyék meg. Ebből már tulajdonképpen népszokás lett, nincs vásárló, aki hitből, korábbi jó tapasztalatokból, megszokásból vagy akár alibiből is ne lógjon ki a népművészetek ezen ágát űző többiek közül, fontoskodva meg ne kopogtassa az árut, noha némi hümmögés után úgyis találomra ragad meg egyet, a szerencsére bízva vállalkozása sikerességét." - ezen nagyokat mosolyogtam, így kénytelen voltam egy az egybe átvenni az Indexes cikkből.
Ugyanitt kicsit bővebben is olvashatsz a kísérletről. Én csak összefoglalnám: 17 dinnye paskolás utáni hangját vetették össze a szubjektív íz-állag értékekkel. Az állag és a hang között nem találtak kimutahtató kapcsolatot, de a szubjektív édességi skálán a legédesebb dinnyék 150 Hz alatti hangon, és a leghangosabban kongottak.



Tehát dinnyevásárlásnál olyat keressünk, melynek hangja minél mélyebb, és azonos erősségű ütögetésre erősebb hangot produkál, mint a többiek.

2011. augusztus 20., szombat

Golden blog - véghajrá - és éljenek a Samuk!

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám a Golden Blog versenyen! Nem gondoltam volna, hogy nagy esélyem lenne nyerni. Az enyémnél nagyobb blogok is elvéreznek. De az első tízbe bejutásnak örültem volna. Persze igaz, nem tettem meg semmit az ügy érdekében, egy halvány blogbejegyzés és egy FB-s buzdításon kívül. Sőt a héten még nem is voltam túl aktív. Hát igen. Ez volt az utolsó hét, amikor legálisan hétköznap is itthon lehettünk. Mi, hárman. Jövő héten meg indul a mókuskerék. A vihar előtti csendet kezdi felváltani a vihar előszele.

A mellékelt képet pedig minden Samunak, Sámuelnek küldöm szeretettel. Nem nehéz kitalálni, hol készült. A legkreatívabb grafiti, amit láttam.

UPDATE: a kép elveszett. Az alagútban a koszba bele volt törölve, hogy Samu :)

Még éjfélig lehet szavazni azért ;)

2011. augusztus 16., kedd

Az irodalom és a matek találkozása

 Nagyfiamnak Lázár Ervin A Hétfejű Tündér című könyvéből olvasunk már egy jó ideje. A fába szorult hernyó az egyik kedvenc. A nagyfiam ugyanúgy röhécsel, kacarászik, heherészik, hahotázik, mint a róka. És a hőscincérrel ért egyet, hogy nem mindegy, milyen sorrendben állnak egymás hátára. Ha például az eredeti medve-farkas-kecske-róka-borz-nyúl-egér-cincér-katica felállásban a medvét például a legtetejére tesszük, akkor lehet, hogy elérné a fába szorult síró rívó valamit.

Nem tudom, hogy 4 évesen ezt át kell-e már látni, de nem akartam annyiban hagyni. Át is másoltam a könyvben lévő aranyos, Réber László rajzot. Először kiszínezte (azt már tudom, hogy a rajz nem az erőssége), majd én kivágtam, és már lehetett is próbálkozni. Az első próba után rávágta, hogy oké, ezt tényleg nem lehet megcsinálni, de később elővettem (a papírboltban a múlt héten vett) mérőrudas készletet (ugye emlékszel?!), és szín szerint megfeleltettük az állatokat egy rúdnak. A fa a hernyóval két fehér rúd lett. Azért ezzel könnyebb volt "mérni" és jobban is látszott a hossz állandósága.

A nosztalgiázók kedvéért pedig sorba állítva is rámásoltam a képre az első hét rudat, hogy könnyebb legyen felidézni gyerekkorunk kihagyhatatlan kellékét.

UPDATE: már  érti.

2011. augusztus 13., szombat

Zsonglőr fizika

Voltunk ma a budaörsi Verdanapokon. Nem, semmi köze az animációs filmhez: feltuningolt autókat lehetett megcsodálni és néhányat, amint driftel. A programkiírás szerint azért mentünk erre a "családi napra", mert volt helikopter sétarepülés, és a driftelő autókba is be lehetett ülni.
Kemény pénzekért. Utólag elolvasva a programkiírást, valóban: mindenért kellett fizetni, ami elé nem biggyesztették az ingyenes szócskát. Azaz volt egy nő, aki festett gyerekeknek arcot, és felállítottak 4 csocsó asztalt. Mindegy, a fiúk élvezték, csak azok voltak csalódottak, akik tudták, hogy ez másképp is kinézhetett volna.

Megvártuk az INGYENES tűz zsonglőr bemutatót is. Sajnos a duó nevét elfelejtettem, ha valaki emlékszik rá, szívesen fogadnám. Miközben lehetetlen pózokba álltak fel, azon gondolkodtam, hogy milyen iszonyatos erők feszítik az izmaikat.
Az alábbi képek és videó nem a Verdanapokon készült. A blogmentésben megsemmisültek. Azonban kerestem hozzájuk hasonlót:


2011. augusztus 11., csütörtök