Eddig csupa érdekességről irogattam, amivel jártamban-keltemben találkoztam. Az elmúlt héten e két szép szempár miatt nem irogattam és szerintem a következő hetekben is lefoglal e tünemény a legnagyobb örömünkre. :) Nekem most ez a legnagyobb érdekesség a világon. :) Úgyhogy kiveszem a szabadságomat, és ha kicsit több időm lesz, újra folytatom a bejegyzéseket.
2007. július 30., hétfő
2007. július 20., péntek
Kánikulában fizikusnak lenni a legjobb!
A Death Valley
1849-ben harminc elszánt ember próbált rövidebb utat találni a völgyön keresztül a kaliforniai aranybányákhoz. De csak 18-an élték túl. Az egyik túlélő nevezte el a helyet "Halál Völgyének". A 209 km hosszú, és 10-23 km széles völgyben évente átlagosan 50 mm eső esik. Ennek ellenére azért van élet. Elvétve gyíkokkal és kaktuszokkal találkozhatunk.
A kaliforniai Death Valley-ben mérték minden idők legmelegebbjét: 1913 július 10-én 56.7 °C volt. De azt se lehetett túl egyszerű elviselni, amikor 43 egymást követő napon (1917 július 6 és augusztus 17 között) a hőmérséklet 48 celsius fok felett járt.
Nem is tűnik ez a mostani állapotokhoz képest olyan nagy különbségek, nem? Mi lenne, ha egyik pillanatban itt, majd ott lennénk? Mit éreznénk az egészből? Egy kis agytorna a melegben:
Általában a szubjektív érzet és az objektív inger között az érzékszerveink logaritmikus kapcsolatot állítanak fel. Ez egyébként a Weber-Fechner féle pszichofizikai alaptörvény, azaz hogy az érzet erőssége (É) az inger erősségének (I/I0) természetes alapú logaritmusával arányos. Így működik a fülünk is például. Vagy a szemünk. És a hőérzet is hasonló lehet.Most már csak rá kellene jönnünk, hogy mi mikor érzünk "kétszer olyan meleget". Mert ugye ez kellene a konstans értékéhez. Én a 20°C-ot veszem az egységnek. Kétszer olyan meleget érzek, ha 28°C van. Így a konstans 6-lesz. Ezek szerint amikor 41°C van, azt én ötször olyan melegnek érzem, mint a 20°C-ot, és ha a Death Valley-be repítettek volna a legmelegebb napon, akkor azt hétszer olyan melegnek éreztem volna, mint a 20°C.
Ha relatív nézzük, azaz az én melegség-érzetemet kikapcsoljuk (vagyis a 6-os szorzót) akkor kb 32%-kal érezné mindenki melegebbnek a sivatagot: 0,32=ln(56,7°C/41°C). Ez nem is olyan sok, nem?
De akkor a szemfüles olvasó megkérdezheti, hogy mi lett volna, ha Kelvinben, esetleg Fahrenheitben számolunk?!
Kelvinben: ln((56,7+273.15)/(41+273.15))=0,048
Fahrenheitben: ln(((56,7 × 1.8) + 32)/((41 × 1.8) + 32))=0,236
Azaz Kelvinben számolva kb 5%-kal, Fahrenheitben számolva 23,6%-kal lenne csak melegebb érzetünk. Tehát az amerikaiaknak jobb, kánikulában pedig fizikusnak lenni a legjobb!!
Na, mit gondolsz? :)
Címkék:
Death,
erzet,
Fechner,
fizika,
gondolat,
hőtan,
intenzitas,
legmelegebb,
logaritmus,
relativ,
relativitáselmélet,
Valley,
világ,
Weber
2007. július 18., szerda
Emberi haj-tetkó
Ez a felvétel pásztázó elektron-mikroszkóppal készült egy emberi hajszálról, amit Lauranne Lanz készített. Ő egy középiskolai diák, aki 2002 júliusában egy egyhónapos csereprogramon vett részt a Johns Hopkins Egyetemen.
Szerettem volna én is ilyen csereprogramokon résztvennni középiskolás koromban. Ti nem? Talán manapság kicsit több esély van rá.
Szerettem volna én is ilyen csereprogramokon résztvennni középiskolás koromban. Ti nem? Talán manapság kicsit több esély van rá.
A kép és az adatok a LiveScience oldalról van.
2007. július 17., kedd
Toalett-palota Kínában
Július elején nyílt meg a délnyugat kínai Chongqingban a világ legnagyobb, négyszintes nyilvános mellékhelység palotája. Kívülről az egyiptomi Szfinxet utánozó Porcelán Palotában mintegy 2900 négyzetméteren több mint ezer wc szolgálja ki az odalátogatókat.
Némelyik olyan, mintha egy krokodil szájába vizelne az illető, de van Szűz Máriát imitáló piszoár is. Halk zene szól, és van ahol TV-t lehet nézni közben. És ha valaki a szabad ég alatt szeret pisilni, ő se szenved hiányt semmiben: nekik külön erre kialakított szárnyat építettek. Kicsit giccses, nem túl igényes kivitelezés, de rengeteg van belőle. Szeretnének bekerülni a Guiness Rekordok könyvébe. Szerintem sikerülni fog. Nézd meg a kis riportot (Katt a képre, cikk meg itt)
Címkék:
érdekesség,
ezer,
Kina,
krokodil,
mellekhelyseg,
toalett,
világ,
wc
2007. július 15., vasárnap
Egyszerű szorzás
Most láttam, hogy kiestem a Blogtornáról , sajnos. Rólam nincs kép, Nefritről meg van. Azt hiszem ez döntött. Hát kár. Most egy kicsit rossz, szerettem volna legalább egy fordulón túljutni. De hát lássuk be kis esélyem volt. És hát a társaság majdnem fele kiesett. Tessék szavazni a döntetlenekre! ITT
De azért nem kedvetlenedtem el nagyon, ezért raktam fel a honlapomra néhány érdekes videót. Többek közt ezt is:
Címkék:
algebra,
blogtorna,
egyszeru,
érdekesség,
matek,
számrendszerek,
szorzas,
video
2007. július 13., péntek
Hova tűntél MCO?
Ez egy igazán péntek 13-ai történet. Bár nem most történt, hanem 1999-ben, de nem tudnak róla túl sokan. Ide kívánkozik.

A pályakorrekciós adatokat el is küldték a NASA szakemberei a szondának, de az eltűnt a szemük elől. A Universe Today oldalán, vagy a Mars szondák hivatalos oldalán kis rövid hírek segítségével követhetjük nyomon, hogy mi történt napról napra.
Kellett néhány nap, mire rájöttek, hova is tűnt a mintegy 125 millió dolláros ketyere.
A Lockheed Martin vezette a szonda tervezését, előállítását és üzembe helyezését a NASA felkérésére. Mint kiderült, ők az angol mértékegységrendszert használták (fontot, lábot) míg a NASA-nál már áttértek a metrikus rendszerre (kilogramm, méter). Azaz a szonda az adatokat lábban várta, míg a földi irányítók méterben adták meg!!!
Úgy látszik a mértékegység átváltás nem csak az iskolában nagy mumus, hanem a NASA-nál is..... :)
1998. december 11-én délután 1:45-kor a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről szállt fel a Mars Climate Orbiter. A feladata a bolygó térképezése és a légkör tanulmányozása lett volna. 286 nap utazás után, 1999. szeptember 23-án meg is érkezett a bolygóhoz, ahol kisebb pályamódosításokra volt szüksége, hogy a bolygó körüli körpályára álljon. Így a szonda valószínűleg a Mars légterében elégett, és a maradványai becsapódtak a Mars felszínébe. Hát nem kis félreértés, ugye?
Címkék:
atvaltas,
átváltás,
Climate,
csillag,
csillagászat,
érdekesség,
fizika,
láb,
Mars,
mértékegység,
orbiter,
SI,
vicces,
világ
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




