2008. december 18., csütörtök

Halmazok II

Tehát a Halmazok bejegyzésre adnám a megfejtést. Illetve ez nem is igazi megfejtés, mert én gondolok valamire, aztán egyáltalán nem biztos, hogy az úgy van. Ezért is kértem a ti segítségeteket, hátha más szemszögből másképpen látszik a dolog.

Ami biztosan jó meghatározása a két halmaznak, hogy a kicsifiam a sok elem közül azokat és csak azokat  az elemeket rakja bele a nagy formába, amiket a kép jobb oldalán látunk. Teljesen mindegy hogyan keveri össze az ember, kiválogatja. Ha a kezébe nyomok egyet a bal oldali halmazból, lerakja. de nem rakja bele.

Hát ez volt a megfigyelés, ami arra késztetett, hogy elgondolkozzam, majd felrakjam a kérdést ide is. Amikor kezdtünk ezzel játszani teljes erőből szerette volna megoldani a begyömöszkölést. Ekkor mindig mondtam, hogy ne nyomja, és hogy forgassa a kezét. Az utóbbi kb úgy néz ki, hogy ide-oda mozgatja a kezét, így kb +/- 45°-ot ír le vele. A jobb oldali halmaz elemeit könnyedén az ujjai közé tudja fogni. Így, amit végül is Orsi is mondott, ezzel a forgatásos technikával megtalálja a megfelelő helyet. De a bal oldali halmaznál a megfogás nem egyértelmű (gondoljunk csak a hold alakra, amit inkűbb "derékban" fogunk meg), és a forgatásos technika is csak akkor működik, ha éppen jól fogtuk meg.

Másik elképzelésem, hogy a jobb oldali ábrák inkább természetközeliek. Csillagot, virágot, napot formálnak. Ezeket az ábrákat szereti könyvben is keresgélni. Az ötszög kivétel, de azt a kezébe nyomtam, amikor zavart, hogy csak néhánnyal próbálkozik, és aztán sikerült beleraknia, és azóta azt is kiválasztja.

Mit gondoltok? Meggyőzött titeket az elképzelésem? Várom az észrevételeket...

2008. december 14., vasárnap

Holdtölte képek

Másoknak sikerült szépen lefotózni a Holdat.



Én hazafelé a matekos buliról felnéztem, kattintottam. Nem is lett ennyire művészi:

2008. december 12., péntek

Péntek esti HOLD

Néha olyan bosszantó, hogy az ember utólag, mondjuk a Híradóból értesül jó kis eseményekről. Szerencsére Atti szólt, így én is előre tudok szólni, hogy december 12-én, azaz pénteken az év utolsó holdtöltéje az év legnagyobb látszó méretű és legfényesebb teleholdat hozza el. Mármint, ha majd lehet látni és nem lesz felhős az ég.

Szerencsénk van, mert egyszerre két dolog esik egy napra. A holdtölte és az, hogy a Hold földközeli helyzetben van. Ugyanis holdunk ellipszis alakú pályán kering a Föld és a Hold közös tömegközéppontja körül. De persze ne egy tojás szerű ellipszisre gondoljunk, mert a holdpálya excentricitása (vagy magyarul lapultsága) csak 0,0549. Azaz a legnagyobb és a legkisebb átmérő alig tér el egymástól. Az átlagos félnagytengelye (a nagyobbik sugár) 384404 km. Így kiszámíthatjuk, hogy a Hold  földközeli helyzetben  mintegy 20 ezer kilométerrel közelebb van, mint a földtávoli helyzetében. Az alábbi képen földközeli és földtávoli Holdtöltéket lehet összehasonlítani. Ki a szabadba, és nézzük a Holdat!


Folyt. köv.

2008. december 11., csütörtök

2008. december 6., szombat

Második karácsonyi bejegyzés

Ma voltunk céges sport délelőttön, ahova a Télapó is ellátogatott. Nekem se telt haszontalanul az időm, mert elkészítettem a karácsonyi asztaldíszt. Lassan átcsapok kreatív blogba.

2008. december 5., péntek

Hálózsák

Ma egy hálózsákot készítettem kisfiamnak. Közel kétszer egy óra alatt készen voltam vele, ami szerintem nagyon jó. És nem is volt nehéz. A szabásmintát innen vettem, bár hozzá kell tennem, ki se nyomtattam, csak úgy jó volt látni, hogy kb mit csinálok. Vettem két egy méteres, másfél méter széles polár anyagot, ketté hajtottam, így kaptam egy 100x75 cm-es darabot, és a szabásminta szerint rárajzoltam a félbehajtott hátát. Majd nálam az eleje is így készült, mert nem szerettem volna, ha egy zippzár van az elején. Kényelmetlen és felesleges kunszt. Így 2-2 pattent van a vállpánton, amit még most elég bentre varrtam, így majd lehet kijebb is rakni, ha kezdi kinőni. Íme: