A következő címkéjű bejegyzések mutatása: részecskegyorsító. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: részecskegyorsító. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. szeptember 10., szerda

Egy történelmi nap

Valami hasonló lehetett, amikor a Chicagói Atommáglyát állták körbe a tudósok és először sikerült szabályozott körülmények között maghasadást produkálni. Most rengeteg ország és több ezer tudós figyelte a ma délelőtt 10 óra 28 perckor elinduló LHC-t. És igen, nem lett világvége, se az időutazók nem bukkantak elő.

A CERNben a régi gyorsítót alakították át, és így jött létre a mintegy hetvenszer erősebb gyorsító. A régi vasmágneseket lecserélték szupravezető elektromágnesekre, köréjük hűtésképpen folyékony nitrogént keringetnek, hogy 1,9 kelvinen tartsák őket, hogy a mágnesek ellenállása lényegében nulla legyen. Így ha valamit szerelni szeretnének, 5 hét alatt felmelegítik a rendszert, majd megint 5 hét alatt lehűtik. Addig meg lehet láblógatni.


A gyorsító csak úgy jöhetett létre, hogy sok ország összefogott, és pénzt és embert küldtek. Mi 1,18 milliárddal és az MTA KFKI RMKI egy kutatócsoportjával és a  Debreceni Egyetem Kísérleti Fizika Tanszékének segítségével járultunk hozzá a nagy naphoz és veszünk részt a további kísérletekben.

A gyorsítóval a tudósok reményei szerint végre igazolható a részecskefizika standard modellje, vagyis az elektromágneses, a gyenge és az erős kölcsönhatást leíró kvantumfizikai elmélet. Majdnem minden kísérleti teszt igazolja jóslatait, a kivételek legjelentősebbike a még meg nem talált Higgs-bozon. És véletlenül még sok érdekes dolog kisülhet a kísérletekből. Nagyon izgalmas dolgok kezdeténél lehettünk jelen!

  

Forrás: Index, LHC First beam(itt élőben is lehet nézni az újjongó tudósokat), Wikipedia

2008. február 14., csütörtök

Májusban jönnek az időutazók

" Három hónap múlva megsérül a CERN részecskekísérleteinek következtében a világegyetem szövete és megjelennek az időutazók a jövőből, mondják egy orosz matematikai intézet kutatói. A genfi részecskekutató intézet, a CERN felszólaló szakértője szerint ez legfeljebb csak sci-fibe illő képzelgés.

Májusban végeznek ugyanis egy kísérletet a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumban, a CERN (Európai Atommagkutató Tanács) Genftől északra található központjában, amely során megpróbálják reprodukálni a világegyetem születésért előidéző Big Bang utáni másodperc első egymilliárdodik részét.
A moszkvai Steklov Matematikai Intézet két kutatója, Irina Arefeva és Igor Volovics szerint az a kísérlet feltépi a világegyetem szövetét - az az energia ugyanis, ami a fénysebességgel ütköző részecskék ütközése során szabadul fel, egyfajta kaput nyithat a jövőből érkező látogatóknak. Einstein általános relativitáselmélete szerint bármilyen nagy mennyiségű anyag vagy energia eltorzítja a körülötte lévő teret - maga az idő pedig annyira torzulhat, hogy egyfajta féreglyukat, a jelen és a jövő közti alagutat hoz létre.
A Daily Mail által megkérdezett kutató szerint azonban ez a feltételezés csak mese. "A kozmikus sugarak a felső atmoszférában ütközve sokkal több energiát bocsátanak ki, mint amire mi képesek lennénk", nyilatkozta Brian Cox, a CERN tagja és a részecskefizika egyik vezető brit szakértője. "Ötmilliárd éve fordulnak elő ilyen jelenségek és egyszer nem jelentek meg időutazók. Stephen Hawking utalt is arra, hogy mihelyst egy új elmélet jön létre a kvantumgravitáció témájában, ez az időutazási lehetőség elméletileg is félre lesz tolva. Már csak azért is, mert az univerzum általában a józan ész szabályszerűségei szerint működik, a múltba történő időutazás pedig nagyon nem józan."
"

Mostanában sajnos/nem sajnos nincs időm írni, sok a dolgom. De ezt most olvastam a HVGben, és kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek a dologról. Aztán majd én is leírom.