A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halmazállapotváltozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halmazállapotváltozás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 7., szerda

Szappanbuborék hidegben

Már tavaly is erre vártam, de idén végre megjött A HIDEG. Így végre meg lehet csinálni néhány, csak hidegben izgalmas kísérletet.
Az első: mi történik a szappanbuborékkal, ha megfagy?
Először úgy tűnt, hogy semmi. Előbb pukkad ki, mintsem megfagyna.
De aztán gyorsan rájöttem, hogy a közel 20°C-os folyadék mire lehűl, addig én is megfagyok fényképezőgéppel a kezemben. Így kicsit hagytam a kísérletet. És úgy tűnt, hogy a hidegebb folyadékkal már szépen működik a dolog:
Majd még egy ráadás: a tetején, és néhol már elindult a kristályosodás, opálosodik a buborék, amikor két fuvallat megsemmisítette a buborék duót:

2013. március 11., hétfő

Túlhűtés, kristályosodás és egyéb érdekességek a hőtanon belül

Miért is sózzuk a jeges utat? Nézzük meg a jég olvadáspontja mitől is függ? Videó itt.
Lássuk az "instant havas" videót itt. Ugyanezt a kísérletet néhány lelkes amatőr infrakamera előtt is elvégezte:

Vannak, akik azzal foglalkoznak, hogy azt vizsgálják, mitől függ a jégcsapképződés. Nézzünk meg néhány mesterséges jégcsapot itt. A kristályképződés és túlhűtés jelenségéről pedig nézzük meg az alábbi videókat.
Instant jeget is készíthetünk szódabikarbóna és ecet segítségével.