A következő címkéjű bejegyzések mutatása: űrutazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: űrutazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 13., szerda

Mit látott Gagarin?!

Gagarin volt az első ember, aki valami olyasmit látott, amit előtte ember soha. Elég kockázatos volt az útja. Erről legutóbb olvashattunk. Milyen magasan volt? Valóban látszott fentről a Kínai Nagy Fal? Nekünk talán már nem olyan meghökkentőek a képsorok. De érdekes átélni, hogy milyen is lehetett neki ott fent. Real time movie.
Az emberes űrutazás 50. évfordulóján vált elérhetővé (azaz tegnaptól)  a First Orbit című 1,5 órás film, melyen végigkövethető Gagarin utazása, a startot megelőző pillanatoktól kezdve a földet érésig.
A filmben az archív felvételek mellett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről készült képsorok is láthatók, melyeket az ISS két legutolsó (26/27) expedíciójának legénysége rögzített. A készítők ezekkel próbálták visszaadni azt a látványt, ami Gagarin elé tárult, mikor Vosztok-1 űrhajójával Föld köruli pályára állt. A látványos felvételek alatt Gagarin és a földi irányítóközpont közötti párbeszédet hallhatjuk.

2010. december 15., szerda

Virtuális csillagközi utazás

A múltkor írtam a Stellariumról. Ha belenagyítunk már ismert bolygóba, vagy csillagködbe, akkor annak képét kapjuk meg. A Celestia kiegészíti a Stellariumot. A két programot együtt érdemes használni. És szerencsére ez a program is ingyenes, letölthető innen, iPhone-ra meg innen, Androidra meg innen. 

Egy kis ízelítő és billentyűkombináció özön, hogy mit lehet csinálni a programmal: Itt például a bolygóknak nem csak egy oldalát látjuk, hanem körbe is járhatjuk őket az egér jobb gombjával, közelíthetünk-távolíthatunk (az egér görgőjével, vagy a "," és "." billentyűkkel). Az "enter-célállomás-enter-G (mint go)" paranccsal bárhová utazhatunk az ismert világegyetemben, de ha csak a Naprendszerünkben akarunk utazgatni, akkor a bolygó Naptól vett sorszámát és a "G"(,mint go) billentyűvel odaugorhatunk. Az "O" betűvel kirajzolhatjuk a bolygó pályáját is. Visszamehetünk időben, és megnézhetjük mit látott Galilei, de fel is gyorsíthatjuk az időt (L billenytűvel), ami igencsak hasznos, ha mondjuk a Vénusz fázisait szeretnénk megnézni, vagy érdekel milyen lesz a csillagos ég 3223-ban, de lassíthatjuk is (K), ha például Napfogyatkozást szeretnénk nézni, vagy Napfelkeltét a Vénuszról, vagy "megállíthatjuk a világot, (space), ha ki akarunk szállni belőle..."

Megjegyzés: Ha furán néz ki a Föld, akkor a Megjelenítés>Megjelenítési beállításokban ki kell lőni a felhőket, és rögtön szép képünk lesz.